Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Nem voltam - mondta Erzsi, s az ajkába harapott. - De azért... Nem folytatta, mert az ura vérvörös arccal olyat csapott öklével a fésülködőasztalra, hogy az üvegtálcikák, fésűk, kefék és tükrök veszettül elkezdtek táncolni a felbolygatott asztalon. - Hát ebből most elég volt! - ordította. - Vagy te vagy bolond, vagy bolondnak nézel engem. Ha nem voltál Gödön, akkor nem utálhatsz mindent, ami ott a szemed elé kerül. S ha nem tudom, milyen megátalkodott szeszélytől nincs kedved Gödre menni, akkor meg ne kívánd tőlem azt, hogy én, aki alaposan megfontoltam mindent, lemondjak róla egy hisztérikus rigolyád kedvéért! - Hisztérikusnak nevezel? - ütötte fel a fejét a fiatalasszony. Az ura még egyszer rávágott az öklével az asztalra. - Igen, az vagy! - kiabálta. - Ha valaki nem tudja értelmesen megindokolni egy kívánságát, s mégis esztelenül ragaszkodik hozzá, az hisztérikus. Erzsi letörülte könnyeit. - Hát akkor hagyj el! - mondta. - Hagyjalak el? ... Váljunk el, mert te nem akarsz Gödön nyaralni a saját házadban? - Ha hisztérikus vagyok, akkor hagyj el! - ismételte Erzsi csökönyösen. - Egyébként miért nem kérdeztél meg, mielőtt megvetted a házat, hogy van-e kedvem Gödön nyaralni? Sándor homlokán kidagadtak az erek. - Egyszóval, ha ezentúl ajándékot veszek neked - morogta -, akkor előzőleg még engedélyt is kérjek rá tőled. A házat a te nevedre írattam! De még ennek sem volt semmi hatása az asszonyra. - Nem kell - mondta Erzsi. - Nem kell sem ajándéknak, sem egyébnek. Nincs kedvem Gödre menni, s nem is megyek! Az ura felugrott. - Hát hogy mégy-e vagy nem mégy, azt én döntöm el - mondta most már metszően éles, fenyegető hangon. - Egyelőre még én vagyok az úr a házban! Május 15-én kiköltözünk, akár tetszik, akár nem! Tessék addig megtenni az előkészületeket, mert nem adok egy nap halasztást sem. Kiment a szobából, és becsapta maga után az ajtót. Mi van ezzel az asszonnyal - tűnődött Sándor. Hónapok óta szemmel láthatóan fogy, tűrhetetlenül ideges, a tetejébe újabban olyan érthetetlen rigolyái vannak, mint egy állapotos nőnek - holott, sajnos, nem állapotos! Maga volt az édes vidámság, amikor feleségül vette, csupa kacagás és életöröm, s most egy fél év óta kiállhataüan, mint egy vénkisasszony.