Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
A legény a szeme sarkából alattomos, gyűlölködő pillantást vetett a fiatalasszonyra. - Hát azért ne izguljon a nagysága - mondta gyáván -, leveszem én kétszer is, ha az fáj magának. - Felemelte a kalapot a földről, a fejébe nyomta, majd nagy ívben újra leemelte. - Tessék! - mondta gúnyosan. - De én meg azt kérdem, hogy elhozta-e a pénzt? - Azt a pénzt nem hoztam el - felelte Erzsi csendesen. - Nem-e? A legény hátralépett, s hunyorogva szemügyre vette a fiatalasszonyt. - Nem hozta el? - Ismételte az izgalomtól vékonyra vált hangon. - Hát akkor tudja, hogy mi fog történni? - Semmi sem fog történni - mondta Erzsi. - Ide figyelj, Miska, beszélnivalóm van veled! Több, mint egy fél éve zsarolsz már, nem is tudom, mennyi pénzt szedtél ki belőlem azóta, hogy megtudtad, hogy férjhez mentem. Először háromszáz pengőt kértél azzal, hogy be akarsz társulni a mesteredhez. Odaadtam a háromszáz pengőt. Egy hónap alatt nyakára hágtál, s mindjárt kértél másik kétszáz pengőt, már nem is tudom, mire. Azt is megkaptad. Nem telt bele egy hónap, megint írtál levelet, pénz kellett. S most újabban nem múlik el egy hét, hogy ne kérnél, hol száz pengőt, hol ötvenet, hol húszat. Hát azt hiszed, hogy ezután már az életem végéig úgy fogsz engem fejni, mint egy tehenet? A legény lesütötte a szemét. - Az a baj - mondta, idegesen sodorgatva bajszát -, hogy soha nem tetszett egy összegben annyi pénzt adni, hogy valami hasznát láttam volna. Azt az első háromszáz pengőt is három részletben kaptam, hát nem értem vele semmit. Ha egyszerre kaphatnék... - Ismerem ezt a nótát. - Erzsi türelmetlenül legyintett. - Nincs módomban ellenőrizni, hogy igazat mondasz-e. De még egy utolsó kísérletet teszek veled, Miska! Adok neked... A legénynek felvillant a szeme. - Mennyit? - kérdezte mohón. Erzsi az öregasszonyra nézett, aki - amióta a fia belépett - olyan mozduladanul ült a zsámolyán, mint egy szobor. Hangtalanul sírt, sovány arcán fénylő barázdákat vontak a könnyek. Erzsi egy darabig nézte, aztán újra Miska felé fordította fejét. - Ezer pengőt adok neked egy összegben - mondta csendesen -, ha megesküszöl az anyád életére, hogy soha többé nem kérsz tőlem egy fillért sem, s elfelejted, hogy élek. Az öregasszony összecsapta a kezét. - Ez már beszéd! - kiáltotta a legény eltorzult arccal. - Ezer pengő! Mikor adja ide?
