Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Erzsi nem felelt rögtön. Miska arcát figyelte, amely most úgy rángatódzott az izgalomtól, mintha darabokra akarna szakadni. - Most fogom odaadni - mondta csendesen. - De hallgass meg: én is esküt teszek! Az uram életére esküszöm, anyád a tanúm, hogy akármi történjék is, s ha százszor elárulsz a férjemnek, soha többé egy fillért nem adok neked, Isten engem úgy segéljen! Megértetted, Miska? A legény bólintott. - Megértettem - mondta rekedten. * Fél öt volt, mire a fiatalasszony kilépett a házból. A kapu előtt megállt, s néhány pillanatig elgondolkodott. Majdnem két órája van még vonatindulásig, egy órát a gyerekkel tölthet, aztán végigsétál a parton, s megkeresi a piros házat a csónakgarázzsal. Az arca feszültsége hirtelen felengedett, ahogy eszébe jutott a gyereke; a szeme csillogni kezdett, s megindító édesen fájdalmas mosoly szállt szájára. Erzsi, s két évvel fiatalabb húga Elli komáromi születésűek voltak, Erzsi 16. évében járt, amikor anyja s apja egy vonatösszeütközésnél szörnyethalt; a két lány attól a perctől kezdve a maga erejéből tartotta fenn magát. Erzsi hivatalba járt, Elli varrt, délutánonként egy gyereknél pesztonkáskodott, esténként pedig egy mozdulatművészeti tanfolyamra járt; tánctanárnő akart lenni. A két nővér közül Erzsi volt a szebbik, Elli a tehetségesebb. Az idősebb lány tizenhét éves korában eljegyezte magát egy fiatal gimnáziumi tanárral. Vőlegénye arra számított, hogy egy év múlva véglegesíteni fogják; akkor tartják majd meg a kézfogót. De egy hónappal az esküvőjük előtt a tanárt behívták az ezredéhez; alig két hét múlva pedig már hősi halált halt a Munkács körüli harcokban. Amikor Erzsi megértette, hogy gyereke lesz, az anyjuktól örökölt kis pénzen húgával együtt felköltözött Pestre. Itt szülte meg a gyerekét, de minthogy pénzük időközben elfogyott, nem volt más választása, dajkaságba kellett adni a fiát, hogy újra hivatalt vállalhasson. Dr. Jáky-Rácz Sándor ügyvédhez került, aki egy év múlva megkérte a kezét, és feleségül vette. De a fiatal lány, aki ekkor tizenkilencedik évében járt, s halálosan szerelmes volt vőlegényébe, másrészt jól ismerte ennek ritka féltékeny természetét, amely nemcsak a szeretett lény jelenét, de múltjának minden percét is igyekezett számon tartani, annyira féltette boldogságát, hogy nem merte bevallani neki másik kincsét, a kétéves Lacit, aki ártaüan létével esetíeg tönkretette volna mindkettejük életét. Amikor csak tehette, de hetenként legalább kétszer, kiutazott Gödre, ahol a gyerek anyjának egy régi megbízható cselédjénél, Lujzánál nevelkedett, mind-