Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
haladékot kérni; vajmi kétségesnek tartotta tudniillik, hogy egyhamar rá fog akadni Halinkára, aki néha - ha rájött a bolondóra - napokig nem mutatkozott a szerkesztőségben sem, csak telefonon adta le jelentéseit. Ha elmegy az írógépeshez, akkor útba ejthetné Elüt is, aki odahaza bizonyára már könnyek és fejgörcsök közt várja a híreket. De végül is úgy határozott, nem megy el Gerencsér és Bognárhoz. Ha haladékot kér, az egyenlő a nyílt vallomással, s akkor szinte elkerülhetetlen, hogy a főnöke tudomást ne szerezzen a dologról; így pedig talán szerencséje lesz ... talán megússza a dolgot ... talán csoda történik, és megtalálja Haünkát Nagytétényben! Mit is mondott a hivatalnok? Hogy déli egy óráig hozza be a gépet! Déli egy óráig a legjobb esetben sem tudja már bevinni. Ha meg is találja Halinkát, s ha ez nem vesztette el a felöltő zsebéből a zálogcédulát (erre a gondolatra görcsbe szorult a szíve), akkor sem tud zárásig, fél egyig visszaérni a zálogházba! Pedig milyen könnyen meglehet, hogy Halinka részeg zarándokútján kiejtette a felöltő zsebéből a zálogcédulát ... vagy hogy még nagyobb legyen a boldogság, esetleg a felöltőt is ráadásul! Nagytéténybe érve, a sertéshizlaló igazgatósági épületébe ment. A folyosón épp egy altiszt jött vele szemben. - Ugyan kérem - szólította meg Tóni -, nem járt itt ma reggel egy újságíró maguknál? - Volt itt több is! - mondta az altiszt. - Le is fényképezték az elöntött ólakat! - Nem volt köztük egy, aki... Nem tudta hamarjában, hogy folytassa. Ha előhozakodik a székkel, az altiszt eseüeg bolondnak nézi; egyébként is Tóni valószínűnek tartotta, hogy Halinka reggelre kijózanodva, már szerét ejtette, hogy megszabaduljon a széktől. Az altisztre nézett, s meglepetve látta, hogy ez hirtelen szélesen elvigyorodik. - Azt az illetőt tetszik tán keresni - mondta az ember -, aki attól félt, hogy az árvíz elvitte Nagytétény összes székeit, s neki nem lesz hol leülnie? - Azt - mondta Tóni felviUanó szemmel. - Egy szürke felöltő volt rajta. - Hogy mi volt rajta, azt nem tudom - mondta az ember -, de hogy mi volt a gyomrában, azt sejtem. Az egyik kezében vasszéket cipelt, a másikkal egy páünkás üveget szorongatott. - Halinka Gyulának hívják - közölte Tóni. - Lehet - mondta az altiszt. - Nem tudja, itt van-e még?
