Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Nagyon kedves vagy, bátyuska - mondta -, hogy ilyen résztvevőén érdeklődsz irántam. Igazad van, az ember bœsulje meg azt, amit az Isten adott neki. Az ember legyen becsületes, takarékos, s vigyázzon arra, ami az övé. Aki könnyelműen elveszti a tulajdonát, az nem is érdemli meg, hogy visszakapja. - Mit vesztettél el? - kiáltotta Salamon magából kikelve. A vendéglős mintha nem is hallotta volna meg a kérdést, merően maga elé nézett. - Én, ha valamit elvesztek, nem is számítok rá, hogy visszakapjam - folytatta csendesen. - Nem érdemlem meg, bátyuska. Nem várom el, hogy visszahozza az, aki megtalálta. Salamon Ferinek most már végleg elfogyott a türelme. Nyilván a bor is dolgozott benne; egyébként bornemissza volt, ritkán nyúlt szeszes italhoz, nemcsak meggyőződésből, hanem takarékosságból is. Mondtam már, hogy mértéktartó, józan, tisztességes gyerek volt. - A keservit, megmondod végre, hogy mit vesztettél el? - kiáltotta, s öklével az asztalra csapott. - Ezt a partit vesztette el - hallatszott csúfondárosan a pálya felől egy vastag borízű hang. A kuglizó időközben már teljesen megtelt. Most már legalább egy tucat ember vett részt a játékban, a részvételi díjat is felemelték, az első díj már 150 volt, már nézők is akadtak. Korcsmáros Bence kidőlt, a fal mellett ült egy széken, néha felemelte mutatóujját, megfenyegetett egy láthataüan ellenséget, aztán mellére ejtette a fejét, és horkolni kezdett. Salamon Feri olyan dühösen káromkodott, hogy az emberek előbb hátrafordultak, aztán közelebb kerültek, s körülállták az asztalt. - Mi baja van ennek a pofának? - kérdezte a Beszkárt-kalauz Salamonra mutatva. - A jó ég tudja! Bence a lármára felébredt, s egy szempillantás alatt - mintha barátja életét, kellene megmentenie - talpon termett, s az emberek közé furakodott. Mint egy megszállott, olyan ellenállhatatlanul tört előre. - Hé, ne tolakodjék! - panaszkodott valaki sértődötten. - Mindig mondtam, hogy nem kell idegeneket bevenni a partiba - fakadt ki a kalauz. Bence átkarolta a kalauz nyakát. - Hát én idegen vagyok, pofikám? - kérdezte, s barátságosan úgy megszorította az ember nyakát, hogy az fulladozni kezdett. A következő pillanatban talán már ölre is mentek volna, ha egy váraüan esemény el nem téríti figyelmüket. Salamon Feri barátomban a bor, úgy látszik, épp ebben a pillanatban fejezte be művét. Megfogta Nóderschnick úr vállát, és hatalmasan elkezdte rázni. - Megmondod végre, hogy mit vesztettél el? - ordította dühösen.