Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Másnap reggel félórával előbb kelt fel. Szürke nyári ruháját a karjára vette, s elvitte a Krisztina körüti zálogházba. Úgy rendezte be, hogy a háziasszonya, akinél albérletben lakott, s a lépcsőházat takarító házfelügyelőné is meglássa. Huszonnégy pengőt kapott a ruhára (szürke férfiöltöny, viselt, kopott, három a darab, huszonnégyes). A Krisztina téren szállt villamosra. A Rákóczi úton egy trafikban vett egy erős borítékot, ebbe betette a már odahaza papírba csomagolt negyven darab százast, a borítékot megcímezte a saját nevére, poste restante, Budapest, Főposta, és bedobta a legközelebbi postaszekrénybe. A Főpostán három hónapig őrzik meg a poste restante leveleket, s akárhogy gyanakodnak is rá, a világ semmiféle detektívjének sem fog eszébe jutni, hogy ott nyomozzon a pénz után. Biztosabb helye van ott, mint a Kereskedelmi Bank acélszéfjében. De egyébként is, aki 4000 pengőt talál az utcán, az nem viszi másnap reggel a ruháját a zálogházba! A trafikból az Emke kávéházba ment, egy feketét rendelt, s a pikolóval az irattáskát beküldte a ruhatárba. A ruhatári számot az utcán eldobta. Pontosan fél 9 órakor a hivatalába ért, s leült az íróasztalhoz. Ezt a pontos stratégiai tervet már évekkel ezelőtt kigondolta arra az esetre, ha valaha pénzt talál az utcán. Aligha van ember, aki ne játszott volna már azzal a gondolattal, hogy egy tömött pénztárcát talál egyszer az utcán, de Salamon Feri mintegy revánsképpen epés sorsa üldözéséért, bizonyosra vette, hogy ez a kivételes szerencse, amely talán egy millió ember közül legföljebb, ha egyet ér, neki fog osztályrészül jutni. Igaz, hogy azzal, hogy megtalálta, s biztonságba helyezte a pénzt, még nem ért az eset végére. Salamon alapjában véve tisztességes gyerek volt, s már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a talált pénzt csak akkor fogja megtartani, ha nem szegény ember vesztette el. Az a gondolat, hogy például egy altisztre, vagy egy hozzá hasonló kis fizetésű hivatalnokra bízott pénzt tulajdonít el, s ezek esetleg az állásukat vesztik miatta, vagy hogy egy kisember, egy iparos, vagy kereskedő keservesen megtakarított pénzét tartja meg - ez a gondolat tűrhetetlen lett volna számára. Az ilyenektől még megtalálói jutalmat sem fogadna el. Más, ha egy bankárnak vagy gyárigazgatónak a pénzét találná meg... az nem lesz szegényebb. Meg kellett tehát állapítania, hogy ki vesztette el a 4000 pengős irattáskát. Hisz lehet, hogy még a végén vissza kell adnia a pénzt! De még úgyszólván le sem ült az íróasztalához, a főnöke máris beszólt érte. - Salamon úr, legyen szíves sürgősen a hátralék-kimutatást! Majdnem dél lett, mire elkészült vele, és átnézhette az újságokat. (A Merkur információs iroda valamennyi lapra előfizetett.) Az elveszett irattás-