Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
- A poggyászomat s a kalapomat hozza utánam - szólt a kocsisnak, s ügyet se vetve a tanárra, belépett a kaszinóba, (maga után erősen becsapva az atót.) A tanár kővé meredve az ajtó mögött maradt (jó néhány piUanatigjnflzdw3Hi3gnVcgycv előtt került ide.) - De hiszen látta, hogy oda akarom neki adni - motyogta (a tanár) s kérdőn nézett a kocsisra. Ez csak a vállát vonogatta, mire a tanár elpirulva a méltatlankodástól, gyorsan kinyitotta az ajtót s belépett a kaszinó vendéglőhelyiségébe. A nagy terem kongott az ürességtől. Az asztalok már meg voltak terítve, de pincért még nem lehetett látni, s az idegennek is nyoma veszett. Kinn fütyült a szél, az ablakon besötétlett a postakocsi alaktalan, nagy teste. (A konyha felöl mintha zűrzavaros hangokat hallana!) Leült a törzsasztalhoz s fázósan összegubbaszkodott. - Megsértett - gondolta, de aztán rögtön eszébe jutottak a kijavítatlan dolgozatfüzetek, ami szintén elintézetlen dolog! ... (s most ez az újabb incidens... s ezt is meg kell gondolnia!) Kelletlenül, nagyot sóhajtva nézett az ajtó felé, hogy hátha történik valami, ami eltereli gondolatait. Az idegen jött be nagy robajjal, s rögtön hátat fordítva a tanárnak, leült egy asztalhoz. Megint nem láthatta meg az arcát; s mintha az idegen szándékosan kerülné el a szemtől szembe való találkozást. De a kíváncsiságon felül, (—a tanár módfelett kíváncsi ember volt ) rögtön, alig hogy az idegen a terembe lépett, valami kellemetlen, félelemszerű érzés szállta meg a tanárt, s dideregve, még jobban összehúzódzkodott. Már néhány nap múlva valamennyien, kik az (idegennel) újonnan jöttei érintkezésbe jutottak, többé-kevésbé tudatosan megállapították, hogy jelenlétében valami szorongó, szinte testi félelemmel telnek e l. (minth i_minrlrnliilíil i HITT" gyottan, rllen f íégi£k jdjgolgältatva -TTTTTTTTrTTPttpnPtPS támndás ellen kellene ő¥T) Pedig az idegen, megérkezése estéjét s a rejtélyes eltűnését megelőző utolsó napokat kivéve, általában csendesen s szelíden viselkedett, vértelen, fehér arcát a sűrű pislogású szemekkel lehajtva, lassan járt-kelt az utcákon. De az embereket, ha vele beszéltek, az az érzés szállta meg, mint amikor az egészséges ember valami rettenetes, ismeretlen betegségtől elcsúfított roncsot lát s megborzad, (vagy ha meztelen őrülttel bc3zcl, aki a karjait kitárja...) - Mint az állat... - mondta egyszer a gazdasszony a tanárnak, s ezt érezték valamennyien. Most mozdulatlanul ült a helyén, úgy látszik, fáradt volt. De néhány pillanat múlva hirtelen két kézzel az asztalra csapott, s ordítva, hogy az üres terem visszhangzott belé, felugrott a székről.
