Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Száz kilométer! S az a vonat mikor indul? - Délelőtt tizenegy húszkor. A fejemhez kaptam. Reggel kilenckor kezdődik az árverés! - Idehallgasson - mondtam a bakternek -, nekem reggel kilenc órakor, ha törik, ha szakad, Vélje Gorciban kell lennem. Nincs itt a községben egy autó, amelyet kibérelhetnék, vagy esetleg megvehetnék? Ritkán láttam embert olyan jóízűen nevetni, mint ahogy a bakter röhögött akkor. Legföljebb egy taligát bérelhetnék, s egy kecskét foghatnék eléje, közölte, mert még ló is ritkán kerül Zavidovicsba s akkor is csak részletekben, a mészárszékbe. - Semmi mód nincs tehát arra, hogy én reggel kilencre Vélje Gorciba kerüljek? - kérdeztem kétségbeesetten. - Ha csak nem száll ki egy szent a kalendáriumból, hogy odataszigálja a nagyságos urat - felelte a bakter egykedvűen. S egyszerre megértettem, hogy most még sokkal rosszabb helyzetben vagyok, mint amikor a detektív kezei közt voltam. Mert ha le vagyok tartóztatva, akkor igazolva vagyok a Drach cégnél, de ki hiszi azt el nekem józan ésszel Pesten, akármennyire megbíznak is bennem, hogy néhány órával az árverés előtt egy detektív leszállít egy lehetetlen bosnyák állomáson, bezár a váróterembe, aztán eltűnik, mint a kámfor. Ha Drachék égből leszállt angyalok volnának is, akkor is csak arra gondolnának, hogy lepaktáltam a Délvidékivel, hogy olcsón kezükre játsszam az erdőt. Megfogtam a bakter vállát, s megráztam. - Van csendőrállomás Zavidovicson? - kérdeztem. - Van - mondta a bakter. - Ló nincs, de csendőr van. - Hát akkor azonnal vezessen oda - parancsoltam rá, és egy újabb százdinárost nyomtam a markába. Mert akkor már megértettem, hogy ha nem tudok eljutni az árverésre, akkor le kell, hogy tartóztattassam magamat, különben örökre leheteüenné vagyok téve a szakmában. Most már a saját bőrömről volt szó, valóban az egész jövömről, az életemről. így hát nekiindultam az éjszakában, hogy megkeressem elkallódott detektívemet, illetve valakit, aki végre letartóztat. De ezúttal is hiába fáradtam. A község jó egyórányira feküdt az állomástól, egy keskeny völgyben. Elöl ment a bakter, lámpáját himbálva, én mögötte baktattam, csúnyán boüadozva az éles kövekben és ravasz buckákban. Nagyon hideg és sötét volt az éjszaka, a hold már rég lebukott a hegyek mögé. Posta volt a községben, azt már megtudtam. Sürgönyözni akartam egyrészt a cégnek Pestre, hogy le vagyok tartóztatva (ha ugyan le leszek tartóztatva),