Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

lezárták, s vásár idején akárhányszor megtörtént, hogy az utolsónak jelentkező vendéget el kellett küldeni - mert abba a szobába teremtett lelket nem lehet beengedni! - volt a gazdasszony tántoríthatatlan meggyőződése. Első alkalommal, hogy mosogatáskor tányér tört el a szolgáló kezében, a sokszoknyás, vénülő tyúk bánatos reminiszcenciákba kezdett: - ... Bezzeg a Borcsa! ... - mondta. - Annak másképp állt az edény a kezében! A cselédek csodálkoztak. De a fent kifejezett gondolat biblikus refrénként ismétlődött meg egyre szaporuló pörlései áradatában. A (postamester) polgármester volt a másik, szintén lesoványodott áldozat. (A kisfiú) Fia ugyan hamarosan felépült, mégis eltörölhetetlen nyomok maradtak érző, apai lelkületében. S egy középkori intrikus konok gonoszságával ápolta bosszúját a kórházban betegen fekvő, tehetetlen Kónya ellen. De még ezek az emberek se igen vettek tudomást a tragédia csakhamar elkezdődő új felvonásáról. Virág volt tán az egyetlen, ki tudatában volt az események jelentőségének. (A Révész féle feljegyzéseknek fanatikus szorgalommal való tanulmán^oaása" s valószínűtlenül vakmerő hite építették fel benne a logij^a-Jwbátlanul zengő vashídját a két különböző esemény közé, su^dlets^efűen egy pillanat alatt lángolt fel benne a teljes felismejASrlTo^yazután - elébb habozva - majd mind mélyebb me^g^zőclessel, szisztematikusan sűrűsödjék fel benne tudatosigazsággaT •"""'Válóban! -) Bár első pillanatban ő maga se hitte el - homlokához kapott, s a rémület hidege lúdbőrözött végig testén. S így nem is csoda, ha eleinte senkinek sem szólt borzalmas felfedezéséről, s csak később, mikor már elkerülheteüenül szükségesnek mutatkozott, szánta rá magát e lépésre. De hivatalos helyről nyert fogadtatása még ebben az utolsó pillanatban is (szinte) majdnem véglegesen visszariasztotta. - Megőrült? - kérdezték minden teketória nélkül. Szerencsére nem volt túlságosan érzékeny ember. S kötelességtudása tolakodóvá tette. Nem lehetett sehogy se megszabadulni tőle. (Végül is elérte célját.) A negyedik hét végén a járás községeiből összesen 67 ember eltűnését jelentette a csendőrség. A megyei hivatalokban pánik tört ki. Még tovább agyonhallgatni nem lehetett a dolgot, ... s ha a nyilvánosság elé jut! - A kopasz főszolgabíró s referens haját tépte kétségbeesésében. Virág, ki szobájába zárkózva, mégis már első héten, nem tudni hogyan, neszét vette a dolgoknak, azóta mozdulatról mozdulatra szemmel tartotta - egyre fokozódó izgalommal s kétségbeeséssel - az események minden fázisát. Naponként megjelent a főszolgabírói hivatalban s a csendőrségnél, izzadt homlokkal, lázasan érdeklődve, s az eltűnések közelebbi körülményeit kérdezgetve. De csak gyér s kedvtelen felvilágosításokat kapott - mint már mondot-