Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

De az idegen hirtelen beszédessé lett. - Apám! - mondta váratlanul joviális modorban. - Ez sok! ... de majd ezen is segítek! Senki se kérte segítségét. S a jó anya rögtönösen tiltakozott. - Nem kell ezen segíteni! - mondta sértődötten. - Nagyon jól meg vagyunk mi tízen is! A vendég gúnyosan felnevetett. Aztán hirtelen elkomolyodott az arca. - Nekem mesélhetnek! - mondta halkan. Az asszony nem értette meg. - Ha valaki kérdezősködnék utánam, mondják meg neki, hogy nem várok tovább ... értik! - hogy nem várok tovább! - Felkelt a székről, s az ablakhoz lépett. - De ezt csak úgy mellékesen! ... Nem fontos! ... Akár ne is mondják ... majd meghallja az illető! (S mintha törődnék vele ... vagy akárki mással—folytatta halkan, mintegy önmagához intézve a szót.—Bennem csak az egész világ szeretete él...) Hosszabb csend következett az érdekes kijelentésre. A gyerekek kiszöktek a szobából, a legfiatalabb sírni kezdett. Az idegen megfordult, s dühös pillantással mérte végig az ordító klapecet. Azután (gyors mozdulattal végig siip> tett homlokán. ^**^ - Azt üzenem - kezdte el lassú hangon -, azt üzenem,hpgfmÁba minden erőlködésük - hagyjanak fel vele, úgyis hiábaj^<^fervemet végre fogom hajtani! Hangja hirtelen harsogóvá vált. - ... azt üzenem, hogy nincs aza^-^ro^ami meg tudjon akadályozni ... Leült az ablak előtti szgkre^nomlokát az üvegnek hajtva. Teljes csendbe borult a szoba. Kíüjn-^c^ngve sütött a nap, az országúton verebek ugráltak s aranya^razsak^k<jf5pantak zümmögve az ablaknak. Férj és feleség összenéztek. JóJ^plírc telt le így feszült várakozásban. idegen) hirtelen felkelt, s határozott, gyors léptekkel a szomszéd szoba ajtaja felé tartott. - Engedjék meg, hogy lefeküdjek - mondta kérő hangon. - Nagyon fáradt vagyok, s kétórai pihenésre van szükségem. Megállt és gondolkodott, mintha számítaná. - Igen! ... Két óra - folytatta -, csak arra kérem, hogy pontosan két óra múlva költsenek fel... (dolgom van! ... pontosan két óra múlva!) Ezt megígérik, ugye? - Hogyne! - felelte az asszony megkönnyebbülten. De aztán rögtön eszébe jutott, hogy hát addig valami ruhát kellene szerezni valahonnét... - És hogy segíthetünk Révész úron? - kérdezte résztvevő hangon. - Segíteni? - Az idegen csodálkozott. (- Sehogy se,... nincs szükségem!)