Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- De hát ruhát kell legelőször is szerezni ... mert ezt sajnos nem adhatjuk oda ... - Kell a fenének! - mondta dühösen. - Két óra múlva keltsenek fel! Döngve csapta be maga után az ajtót. Az asszony férjére nézett, ujja jelentős mozdulatával homlokára mutatva. A szakáll bánatosan ragyogott (vissza). - Ez mégis csak őrült - állapították meg végre hosszas tanácskozás után. Abban állapodtak meg végül is, hogyha majd két óra múlva kipihente magát, komolyan beszélnek vele. Az orvos mindenesetre itt van a közelben - esedeg át lehet majd szállítani az uradalmi kastélyba. S mire majd felkeltik, gondoskodnak róla, hogy készenlétben legyen egy-két markos legény, mert hiszen nem lehet tudni. (A férfi cl akart menni hazulról, dc az asszony nem engedte. Féh^^égjj^riimi pénzért sem maradt egyedül a házbamSőt|^_Jjik4eb^ is a szomszéo^jie^^ kerüljenek... maga se tudta txrlajQŒÎk^ppcn, hogy mitől fél.) - A szekrényt bezártad? - kérdezte az asszony. - Kulccsal - felelte, s megtapogatta zsebében. Az asszony a szobában maradt s horgolni kezdett, az edénymosogatást ez alkalommal estére halasztva. Kázmér kiment az udvarra, pipára gyújtott, s a kút párkányára ülve, gondolkodni kezdett. Az idegen szobájának egyeden ablaka az udvarra nyílt, így ezt szemmel tarthatta, az egyeden bejáratot pedig az asszony őrizte ... a vendég a legnagyobb biztonságban érezhette tehát magát. így telt el jó másfél óra. A nagy szoba sötétlő hátterében, az utcai ablak éles fényében a dolgozó asszony meghajlott alakjának csendes szüuettje látszott ki az udvar felé. Az idegen szobájában semmi nesz, alighanem mélyen elaludt. Ez idillikus békességet sajnos úgy fél négy óra felé egy csapat hangos jövevény zavarta meg. A kocsis ugyan mit sem vett volna észre, mert a hangok nem igen hatoltak el az udvarig, de látta, hogy felesége hirtelen felkelt, s kifordult, s karjával integetve (feléje,) magához hívta. - Mi a fenét akarhat? - dörmögte az ember bosszúsan, s lustán nyújtózkodva feltápászkodott. Mikor a konyhaajtó felé ért, megütközve látta, hogy felesége még egyre integet a karjával, egyik ujját pedig ajkára szorítja, csendre intve őt nyilván. (- Vendégünk álmát vigyázza,—gondolta a kocsis s) Lábujjhegyén (lépkedve) benyitott a szobába. Nagy meglepetésére az ablak előtt az országúton egy csomó idegen embert pillantott meg, felesége nyilván ezekkel trafikált. Az egyik kezében puskát látott - ez meghökkentette. De aztán hirtelen eszébe jutott előbbi ötlete, s szakálla veszedelmes remegésbe kezdett.