Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Körülbelül egy órával a vonat után - reggel nyolc óra lehetet - egy vörös arcú lihegő ember szaladt végig a Fő utcán, hevesen integetve karjaival, nem tudni kinek, (s néha néha artikulálatlanul kiabálva bele a valclcvcgö HBzHIzTzgätott ember) A szomszéd faluból jött, (ismerte Kónyát, ld Fiát ta nította a gimnáziumban) s az országúton találkozott az állat apokalipszi (!) jelenségével. Egy Krisztus-kép előtt ült összegubbaszkodva, mellére konyult fejjel s két hosszú szőrös karjával átölelve a keresztfát, mintha imádság közben elnyomta volna az álom, (hangosan lihegve) mélységesen aludt. A becsületes ácsmester (hátulról közelítve meg a mozdulatlan alakot, utolsó pillanatban vette csak észre s) nem hitt szemének. (Ortcéntclcniüjsjábji^^ gyen lépkedve közeledett a keresztfiez^jttjnc^^ simogatyaj^ámujt^^ valami szemfényvesztés, de maga stniiőTáTlTO^ymit higgyen!) Lélegzetét (is) visszafojtva, lábujjhegyen körüljárta a szentképet, s csak akkor hitte el a hihetetlen valóságot, mikor elölről pillantotta meg az állatot: teljesen (állati) majomszerü volt akkor már az arca, s a csukott szemhéjak (körül a lddudorodó pofacsontok között) alól vastag nehéz könnyek csöppentek le szőrös mellére. (Az állat sírt álmában.) Az ács egy útszéli bokor mögé húzódva körülbelül tíz percig figyelte - nem kis bátorságról téve ezzel tanúságot. Azután hirtelen (eszébe jutott, hogy mi történne aldcor, ha cz a lény most váratlanul felébredne s) félelem (lepte) fogta el. Lábujjhegyen, a bokor szétnyitott ágait visszaengedve helyükre, hátravonult, de közben valahogy elcsúszott a lába, (egy kavic3 ütődött koppanva a keresztfának) s a zajtól az állat felébredt. Néhány pillanatig meredten bámult apró nedvesen hunyorgó szemeivel hívatlan látogatójára, azután lassan kiegyenesedett, s karjait meghimbálva az országútra ugrott. Fejét félig hátrafordítva, apró fáradt ugrásokkal haladt előre a várossal ellenkez

ő irányban, (g mikor nr ácsmester hnmp^kodrWft^ kioldódva öníi uli li'llul i Inn íépett, azonnal meggj£Q^ilottanignî5ÏÏil) mintha menekülne. Az ember körülbelül száz méternyi távolságból óvatosan követtej^átr Maga se tudta, hogy minek teszi talajdonkér^,^ hajtotta, vagy pedig az az ösztönösjrzés^-hegy^ríéln^zabad felügyelet nélkül, talán mindenkjjudj4ft-4e^^ ereszteni ezt a fenevadat, tény annyi, hogy kfjTüTtjcTüTfél óra hosszat járt háborítatlanul az állat nyomában.) majdnem egy óra hosszat. Ez idő alatt senkivel sem találkoztak, a majomszerü alak valószínűtlenül, mint egy óriási játékszer táncolt előre az országút széles nap világította szalagján vicsorgó fogakkal fordítva hátra a fejét üldözője felé, ki ilyenkor megtorpant, látva az állat egyre növekedő ingerültségét. Mint amolyan egészséges