Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

paraszti természetű ember, egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy ez az állat tán azért menekül előle, mert fél tőle, szerencsétlenül, rosszul érzi magát (*ftózatos) magányában, (s-ez) az ellenséges(, minden idegen lény számára félelmetes) emberi társadalom közepette, s hogy tán nincs egyéb vágya, mint hogy békén hagyják - csak arra gondolt, hogy kárt tehet valahogy ebben az ő társadalmában, s azért csöppet sem sajnálta az előbb még álmában síró, láthatólag teljesen kimerült teremtményt. Makacsul követte, (egyre) s (valószínűleg cgyál) talán nem is hagyta volna abba az üldözést, ha a megkínzott állat ingerültsége hirtelen dührohamban ki nem tör, s üldözője ellen fordulva, mellét döngetve hatalmas ugrásokkal nem tart a tömzsi bátor ember felé. Ez félórai veszett rohanás után érkezett a városba. Az állat már jó néhány száz lépés után abbahagyta az üldözést. Azontúl nyoma veszett, délig senki sem látta. A városban ezalatt lázasan készülődtek (c világra szabadult veszedelem cl len való) a védekezésre. Kónya korán reggel a vizsgálóbíró előtt a következő kijelentést tette: - Most magyarázatokra nincs idő - mondta -, cselekedni kell! ... Nem erről a majomról van szó, hanem sokkal többről, nagyobb veszedelemről! ... (Az egész emberi társadalmat fenyegeti...) De magyarázatra nem érek rá ... majd később. Nem tudom, milyen váddal illetnek, teljesen ártaüan vagyok mindenben, (csak ennyit felelt rá.) De ha nem adnak rá módot, hogy intézkedjek, s csak egyedül én tudok intézkedni, mert csak egyedül én ismerem a veszély nagyságát, akkor nem felelek semmiért, akkor valami olyan fog történni... - Az ön lakásából jött ki a majom? - kérdezte a vizsgálóbíró, ki nem állta meg, hogy hivatalos hatalmáról csak egy percre is letegyen. - Igen ... de nem majom az, hanem (egy) ember, (egy) olyan ember ... A körülállók felkiáltottak, a vizsgálóbíró a fejét csóválta. - Kérdezzék meg a házvezetőnőmet! - kiáltotta Kónya türelmeüenül. (tessék öt közben pontosan kikérdezni.) De engem azonnal eresszenek el, tegyenek, nem bánom, két csendőrt a nyakamra biztonságból, hogy el ne szökjek, de eresszenek el azonnal, mert különben... Rettenetes izgalmában káromkodni kezdett. Stílusa különben is egészen megváltozott, mióta tanári pályájáról nagyobb nyilvánosságú foglalkozásba sodorták az események. (- Révész ... Révész ... az idegen, aid a kaszinóból mQg3zckött_^Jx-m\-^ kiáltotta magánkívül - ő az, aki a pénztórosj^meggyilkr^ urat is bántalmazte^jiejBaué^ én alakomat öltve fel ... majd rjaii^cntT^rnon^okTdc most...)