Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Egész éjjel kószált a városban, hol itt, hol ott tűnt fel(, mint repülő fénygo lyé) az örökmécses sárgálló lángja az éjben - néha türelmetlen s szenvedő bőgés hallatszott a messzi sötétségből. Még néhány helyen megismételte közeledési kísérleteit, követelőzve s egyre szenvedélyesebben zörgetve az ablakokon. De sehol sem eresztették be. Reggel felé a város felébredt tétlenségéből, (s mintha viUmnosxJu^Mmtinis - hihetetlen akaraterővel, fanatizmussal s valami oly szuggesztív képességgel, amilyet azelőtt nála soha senki nem sejtett - ő irányította az egész mozgalmat, intézkedett, parancsokat osztogatott, s egy fél nap alatt megteremtette az üldözés teljes organizációját. (S dacára annak, hogy tulajdonképp vizsgálati fogságban ült, s hogy hpyc nyészve előadott magyarázatait józan ésszel nem lehetett elhinni - mégis mindenki őhozzá fordult tanácsért, s az ő intézkedéseit foganasjiotfale. A rendkívüli esemény rendkívüli helyzetet teremtett, a paragrafusoltrendje felfordult, s a vizsgálóbíró jogosan panaszkodhatott ismét a^róaern időkre és a modern népekre, kik se rendet, se hagyományt nemjisztelnek, s íme most is az ő s a hozzá hasonló közegek megkerülés^yeíintézik el életbevágó fontosságú ügyeiket. A csendőrség is különjjoiicsütörtököt mondott, polgárőrséget kellett napóleoni gesztussal néh^iy^ora alatt akár a föld alól is előteremteni, s az önkéntes tűzoltóságp>^endbeszedni, s Kónya, mintha hatalmi téboly szállta volna meg - rögtön feleszmélése után markába rántotta a vezetést s adjutánsával, Világgal együtt a mozgalom élére állt. Csodálatosképp - nem lehet ezpiKeíéggé csodálkozni! - mindenki engedelmeskedett neki, tán az egy postamester tűzoltó közlegény kivételével, cz viszont érthető okokból.) A hajsza már kora reggel megkezdődött. Úgy körülbelül reggel négy óra felé az állat eltűnt a városból. Akkor látták utoljára a külső részek egyik kis utcájában baktatni — azontúl (eltűnt a városbék-) nyoma veszett. Egy hajnali vonat álmosan virrasztó utasai pillantották meg közvetlenül a pályaudvarba való befutásuk előtt az országúton, (a felkelő nap vörösen ára dó rideás fényében,) Mint egy óriási rőt fantom mozgott előre az út szürke porában, előre hajló fejjel, s lassan himbálva földig érő hosszú karjait. (Alomnak hitték a legtöbben.) AZ ÜLDÖZÉS (I.)