Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
- Szabad országban élünk ... s ez is csak isten teremtménye! - mondták. De hogy mily közel jártak az igazsághoz, arról sejtelmük sem (lehetett.) volt. Az isten teremtménye ezalatt furcsa, érthetetlen indulatokat táplált lelkében, viselkedése mind titokzatosabb, szinte azt mondhatni, ünnepélyesebb lett, s mintha - valami fanatikus megszálltság hatása alatt - érintkezésbe akart volna lépni az emberiséggel, s gondolatait, vagy legalábbis érzéseit közölni vele - oly meglepő (manővírozásba) kísérletekbe kezdett (s minduntalan megismétlődő kísérletekbe,) megközelíteni e gyáva állatok kőházakba zárkózott hordáját. A Fő utca végén a kántorék alacsony háza előtt állt meg először, s leguggolva, fejét az ablakhoz szorítva, sokáig bámult be a homályosan megvilágított szobába. A család (mozdulatlan dermedtséggel) mozdulatlanul, tehetetlenül nézte az üvegre laposodó sátáni maszkot. Fehérlő erős fogaival, mintha egy halotti koponya lógna az ablak előtt, csillámló tüzes üvegszemekkel. Legközelebbi látogatása egy nagyobbfajta bérháznak szólt az Olló utcában. Betántorgott a kapun, s ünnepélyes lassú ugrásokkal haladt fel a lépcsőn. Az ajtók előtt meg-megállt, tán gondolkodott ezeknek érthetetlen szerkezetén egy helyütt sokáig rázta a fénylő sárgaréz kilincset. De a barátságtalan fogadtatás nyilván elkedveüenítette, mert nemsokára kereket oldott, s azontúl hosszabb ideig sehol sem mutatkozott. A város környékén kószált fel s alá, s csak valamivel nyolc óra után tűnt fel megint a házak között, egyre lassúbbodó ugrásaival. Fáradt volt már nyilván, s egyre kedvedenebb. Sötétedett, az égen sápadtan tűnt fel a telihold foltos korongja, (s a meg nem világított utcákon imbolyogva mozgott előre az állat fanta3ztiku3 sziluettje.) Az embereken a sötétség beálltával egyre jobban erőt vett a félelem. Nappal, hogy lármásan bőgve rohant fel és alá, legalább nyomát lehetett követni, de most, hogy hangtalanul suhant végig a sötét utcákon és sohasem lehetett tudni, hol bukkan fel a következő pillanatban, félelmetesebbé vált, a veszély nagyobbnak tetszett. (S hogy őt magát Í3 mi lelte, mi ösztökélte fanta3ztiku3 cselekedeteire— nem lehetett megérteni.) Kevéssel fél kilenc előtt a kaszinó előtti téren jelent meg, s habozás nélkül, mint aki valami előre kidolgozott tervét hajtja végre, néhány perc alatt megmászta az (kaszinó) épület erkélyes (balkonos) falát, s egy rettenetes ugrással a homlokzat lapos tetejére vetve fel magát. Az öblös tér összes ablakai pillanat alatt megteltek bámuló emberfejekkel. (Szorongva, telve félelemmel követték minden mozdul atát. Itt ott birinniapn sabb helyen kinyílt e gy ablak, s elfo iUjtt buLtunàu üzokadozott hangjai lengtek ki-a^kmg^us z^ungu tava3zilcvcgőbc.) Az állat (fekete) groteszk sziluettje élesen vált el az ég felhős, (derengő,) szürke ragyogásától. Karjait ide-oda
