Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

A szoba közepén a padlón térdelt Kónya, s két kezét magasra emelve, rimánkodva rázogatta nyitott tenyerét az ablakhoz menekült igazgató felé. Még néhány ember volt a szobában, a fal mellett álltak(, mintha lcprá3 betegtől menekültek volna cl) ők is, s kezükkel valami elhárító mozdulatot (végeztek.) tettek. A szoba közepén Kónya térdelt egyedül, (s ordított.) Arca sárga volt, oly förtelmes sárgaságú, mintha kénporral kenték volna be, s a jobb pofacsont felett széles vérsáv húzódott (el) a nyakig. Haja homlokába hullott. (Szemei zavaros hólyagként csillogtak a lddagadt könnyzacsl Meztelen nyaka hosszan, soványan nyúlt ki a\\^^^è^x<sXa^^)6\, s ádámcsutkája a rekedt ordítozás közbenjigy-jáTC^Íyszabály gyorsasággal, mint egy gép acélríiajáiiak--^^ könyöke - mezítláb volt, a nadrágból sárorcljcnnyúlt ki a két remegő lábfej.) - Mi történt, az Istenért - kiáltotta Virág, (végre magához térve, 3 előresietett.) Hangja hallatára Kónya megrázkódott, s feléje fordult. S Virág (újra) megborzadt arca (pokolian) üres s merev kifejezésétől. - Virág ... Virág ... maga mondja meg nekik! - (ordította) kiáltotta Kónya oly hangon, mintha az iskola másik végére szólna. - Virág, a boldogságos isten szerelmére ... a kaput zárassák be azonnal ... megszöktem, de ő is kiszabadul mindjárt... (a műtét közben ... mindenki megdöglik.) - Azt hiszem, megőrült - suttogta az igazgató Virág felé. - Nem igaz ... (nem igaz,) nem őrültem meg - csattant fel rögtön Kónya sikító hangja. - Virág maga tudja, vagy ha nem is tudja, de elhiszi nekem, mindnyájunk élete veszélyben forog ... a kaput azonnal csukassák be ... s a földszinti ablakokat is, és fegyvert kell keríteni ... a rendőrséget hívatni... Hangja hirtelen elcsuklott, szája tátva maradt. Teste lassan elkezdett himbálózni, egyre szélesebb kihajlásokkal - mint egy súlyos gyertyatartó, mit földrengés táncoltat meg a fellökődő asztalon, s hirtelen tompa csattanással a földre vágódott. (Dc mintha vitustánc rázná, úgy remegett még hojjszújdc padló hideg parkettjén, honnét a köyeticezőjáüJzgalffiá^ rá eltakarítani. SzájániJ}aJ3--£9eiT^^ kiléptek üregeikből, s a kezei ígvo^khvyüt tenyerekkel tapogatóztak a földön.) Az emberek Virágnak rontottak. - Mi van vele? - kérdezte izgatottan lihegve az igazgató. Lelkiismeretfurdalást érzett. S a többiek is mind kérdések özönével támadtak neki a (lihegő) tanárnak. - Most nem mondhatok el semmit - felelte ez végre -, sok mindent tudok ... de most nincs idő rá. Ezt azonban én sem értem! ... Hogy került ide? Kiderült, hogy körülbelül tíz perccel Virág előtt érke

zett, (meg ro

hanva í\7 utcán, s a portást félrel

ökve útjából folyfr^ntn rjrrJfCozal íeözbén, Htántorg^tt a-lcpooön.) Az emeletre erve, egyenesen beugrott a tanári szobába, hol azon-