Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Kinn az utcán olyan nap világos, boldogságos tavaszi idő ragyogott, hogy az embereknek kétfelé állt a fülük a megelégedéstől, s a város valamennyi öreg bácsija hangosan dudorászva totyogott ki lakásából a város korzója felé. Az adófelügyelő, (egy) érett korú, komoly ember, hátával támasztva a templomfalat, nyitott szájjal bámészkodott a verőfényes kék égre, és majd hogy el nem aludt a nyüt utcán e hirtelenül rátört tavaszi boldogság közepette. A köréje csoportosult apró csirkefogók néma megilletődéssel figyelték megelégedett hasa komoly rezgéseit. Egy suszterinas cigánykerekezett fütyörészve az út közepén, s csak a cvikkeres orrú kövér trafikosné rágta mérgesen egy hálójába került szerencsétlen fiatalember egyre jobban veresedő fülét, az adófelügyelőre panaszkodva, aki ahelyett, hogy az ő instanciáját intézné el, itt. sütteti a zsírját már két órája ... Virág nagyot, mélyet lélegzett, az orra kipirult a szelek édes csókjától, léptei ruganyosabbakká váltak. Szinte elfelejtkezett útja kellemeüen céljáról, s a szája füttyre csucsorodott, úgy lejtett a hosszú Sörház utca felé. (S hogyjjc fordult a sarkon, s meglátta a fűszerest, s eszébe jutott Kóm^Jdnek^tÍidyisten hány üveg konyakot kellett kifizetni e komol)MizJeJ£mbrjn^ igen! való igaz, hogy még ezenjs^lnwsrjiyó^tt, pedig ezeket a konyakokat nagyon is tragiknj^os^zefà^feiben tudta azzal a bizonyos sátáni dialektikájávalaz^seményéknek, melynek stílszerkezetét poétikatanár létére sem tudta nlc^cjtoni. Mégis mosolygott és tovább sietett.) S csak akkor ijedt meg, és szorult össze a szíve, mikor befordult a Vénasszonyok utcájába, s Kónya lakása tájékán valami csoportosulást pillantott meg az utcán (s bizonytalanul zümmögő, meg-megszakadó lárma ütötte meg fülét. Lépte önkéntelenül meglassúbbodott, arca eltorzult. Feliejbbrolta kalapját, s nagyot sóhajtott. S rögtön ismét erőt vett rajíer^ama borzalmas meglepetéstől való ösztönös, vissza-visszarángaj^^elelem, mi különösen utolsó napjait töltötte el teljesen, s mi tegriap-<^rna egyre erősbödött, úgy, hogy szinte meg volt győződve róla, hpg5Mnég ma valami szerencsétlenség történik ... Kónyával ... vagy vele^T.. vagy másvalakivel ... Nem! saját magát nem féltette, ha csjuVrtem attól, hogy önkéntelenül tanúja lesz a ... gyilkosságnak ... Dehogy miért gondolt gyilkosságra, azt maga sem tudta volna megaíagyarázni. Ahogyjéözeledett az alacsony sárga házhoz, egyre tisztábban különböztette meg-<f1arma rikoltó s ordító hullámait. S mintha női hang sikoltása vágtatna legelöl... vagy csak Kónya falzcttbc csapó hangja volt? ... nem tudta kivonni.) Aztán elkezdett szaladni, s néhány másodperc múlva elérte a csoportot. Ugyanebben a pillanatban velőkig ható (rekedt) ordítás tört ki az emeleti ablakból(, harsogva, lengve végig a házak között...) s rögtön utána mély csend támadt. (Csak valami egész halle ropogás hallatszott, csontok ropogása ...)