Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Knockout úr útijegyzete

szinte természetellenesnek hat. A kedves alak ott a távolban végérvényesen eltűnik a férfi szájából vastagon gomolygó szivarfüst mögött. - Meleg napunk lesz - mondja a világosszürke öltöny. - Tréfás ötlet egyébként reggel hatkor találkára menni. A menyasszonyának 8-ra már nyilván a munkahelyén kell lennie? T. lassacskán visszaereszkedik a valóság alsóbb rétegeibe. A rétről fölszakadoznak a ködök. T. figyelmesen nézi az idegen férfi arcát és észreveszi, hogy egyik szemére vak, míg a másikon monoklit visel. Kidudorodó, nagy hasa ijesztősen hat a pálca vékonyságú lábak fölött, amelyeket vérvörös félcipőkbe bújtatott. - Nagy könnyelműség volt szerintem - folytatja az idegen úr -, hogy kerek másfél órát üldögéltek a harmatos fűben. Ha nem féltem volna attól, hogy zavarok, felajánlottam volna a menyasszonyának a plédemet. Annál is inkább, mivel a hölgy, mint azt bizonyára ön is tudja, másállapotban van. Lefekvés előtt adjon be neki Isadora-gyöngyöket megfázás ellen! így kezdődött az ismeretség T. és a lélekfényképész között. A párbeszéd, amely most a két úr között megindul az egyik fél részéről heves és fölháborodott kérdésekből, a másikéról jóságos és csillapító vállvonogatásból, vak szem hunyorgásából s a monokli ravaszul fenyegető fölvillanásaiból áll. Fél óra múlva. T. kissé lehajtott fejjel lépked Jonathan Smith úr mellett a külváros ásítozó utcáin. A nyári nap már magasan áll a házak fölött; talajmenti szél söpör végig az úttesten és fölkavarja a kövezetet vastagon borító fehér port. Kinyimak az üzletek, az egyik nyitott ablakban gyermek sír, egy magányos felhő lebeg át a tetők felett, szürkén, akár egy szennyes lepedő. Gyári szirénák üvöltenek. A külváros szülési fájdalmai szívszomorítók. - Kedves barátom - mondja a lélekfényképész, miközben kövér, sápadt kezével végigsimítja szellemes hasát -, nincs a földön nagyobb boldogság, mint szemügyre venni az igazság árnyéktalan arcát. Ön odaáll készülékem lencséje elé, hassal előre, mert a lélek a hasban lakozik... egy kattintás, alig hallható és két óra múlva a kezében tartja becses lelkének képmását, éles, világos körvonalakkal, akár egy térkép. És fehér foltok nélkül, kedvesem! Igaz, ismertem személyeket, akik a kép szemügyre vétele után egyből fölakasztották magukat. Hagyjuk, barátom, ne beszéljünk róluk! Aki azonban kibírja, sőt még arra is képes, hogy lelki megrázkódtatás nélkül belülről is megismerje kedves környezetét, például családját, hites felségét, szeretett gyermekeit és a nagymamát, továbbá legjobb barátját, könyvelőjét, a képviselőt, akire szavazni akarna, továbbá kiszemelt örökösét... hja, kedves barátom, az ilyen embert boldognak mondhatjuk. Fel tudja fogni találmányom óriási horderejét? ... Nem, ön egyelőre még értetlenül áll itt előttem. Adva van egy nemes ifjú, aki beleszeret egy szemre való lányba, feleségül akarja venni, a sorsát az övéhez kötni... s,