Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Knockout úr útijegyzete

gyepágytól elválasztotta, átvágott az úttesten, ment egyenesen a kivilágított kirakathoz. Sötét volt az utca, néptelen. Betekintett a kirakatablakon, s bent a boltban megpillantott egy férfit, aki zöld lámpa világánál a pultnak támaszkodva üzleti könyveket tanulmányozott. Az üzlet előterében sárga és bíbor selyemvégek hevertek. Gyöngyház ragyogásuk áradt a távoli irodai lámpa fénysejtelmétől. Jól hallhatóan kopogtatott, a férfi erre nyomban az ajtóhoz szaladt s látni lehetett, mint torzul el arca a bámulattól és a riadalomtól. Egy pillanatra meg is torpant tanácstalanul, majd előkotorta zsebéből a kulcsot és ajtót nyitott. Salve ci vis! Vende mihi hoc peplum!* - mondta a nő tiszta hangon, s ujjával odamutatott egy tengerzöld, mélyen kivágott selyemruhára. - Hogyan, ön beszél latinul? - kérdezte a férfi csodálkozva. - Latinul beszél? Fantasztikus! És mi lenne, ha nem értenénk? Szerencse, hogy ifjúkoromban klasszika-filológiát is tanultam, csak hát, a mai idők, ért engem, ugye... fel kellett hagynom e stúdiumokkal. Nos, azért mégse volt haszontalanság. De hát ez fantasztikus! De ki maga tulajdonképpen? Hiszen a bolt is zárva. - Vende mihi hoc peplum! - ismételte rezzenetlenül a nő, a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítván a boltos ifjúkora iránt. Kinyújtott kezének mutatóujja egyértelműen jelzett a zöldesen derengő selyemruhára. - No csak - hümmögött a férfi -, tessék, az „um" szóvéget még olyan „om"-osnak is mondja, ahogyan a francia filológia követelné! Hogyan állunk a C-vel? Mondja, mely korból való maga tulajdonképpen? Augustuséból? Legalábbis a formák után ítélve. Eláll a szavam. Hogyan, csak úgy lelépett talapzatáról? A nő vállai megreszkettek, a hűvös éjszakai szél meglegyintette testét; orrcimpái is csendben remegtek, némi fémes felhanggal. - Végül is hogyan jött le a szobortalpazatról? - ismételte makacsul a férfi. Hangjában indulat vibrált. - Nem is tudom, nem kellene-e értesítenem a rendőrséget? ... Na, igen, igen, egy ilyen ruhát akarna vásárolni tőlem. De milyen pénznemben fizetne érte? A tengerzöld ruha, de az ibolyakék, a rózsaszín és a liliomfehér is derékban szűknek tűnt, a hölgynek meg kellett elégednie egy úgynevezett „Forct d'Autommne"-nal, erdőzölddel, mely azonban kevéssé illet hangulatához. Ahogy ott ment már szál egyenesen az utcán, túlfejlett érzékenységgel érezte, hogyan remeg-susog a testén az őszi lomb. Még egy utolsó pillantást vetett az elárvult szobortalapzatra, aztán határozott léptekkel a szemközti kapu felé lépett. A negyedik emeleten lakó nemes ifjú két ablaka még beleviláglott az * Köszöntlek, polgártárs! Add nekem el ezt a pcplumot! (= gazdagon hímzett női felsőruha.)