Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
antialkoholista esti gyűlésen, amelyen ő, a riporter fog előadást tartani a prohibitionista mozgalom terjedéséről. Knockout úr annyira meg volt lepve, hogy még csak védekezni sem tudott. Reggelenként tompa fejjel ébredt s tehetetlenebb volt, mint egy olajos szardínia. A riporter elégedetten távozott. Este Knockout úr volt az egyetlen férfi a hallgatóságban. Húsz kövér aszszony ült körülötte, akik mindannyian harisnyákat kötöttek s elégedetten bólogattak fejükkel. Valamennyinek ölében egy pamutgombolyag hevert, mely nagyobb volt mint egy gyermekkoponya s Knockout úr alig győzte a guruló golyókat a földről felszedegetni, az egymásba szaladtakat szétbagalyítani és türelmetlen tulajdonosaiknak egyenként, sérelem nélkül visszaszolgáltatni. Az előadó olykor elszenderedni látszott, diszkrét köhögéssel csak nehezen sikerült őt jogos szándékától eltéríteni. Egy nagy ablakon heves holdfény hullt a szobába, az utcáról boldogan részeg üvöltözés hallatszott. Amikor Knockout úr később a riportertől megtudta, hogy a jelenlevő hölgyek egyike sem volt nyolcvan évnél fiatalabb, tiszteletteljes csodálat fogta el e nép életerejével szemben. Előadás után együtt indultak útnak, meredek sziklaösvényen (baktattak) hegynek felfelé. A csúcson egy pajta állt, amelyben hetenként kétszer táncmulatságot rendeztek. Az óriási helyiséget egyetlen harminckettes körte világította, köröskörül, a falak mentén, fapadok álltak, amelyeken jobbról néhány legény, balról néhány leány ült a homályban. Egy sarokban, harmonikán, valaki a „Blaue Donau"-t játszotta. Ha az ember az ablakon át letekintett a mélybe, a tengert látta csillogni holdfényben s a hegy lábánál s a fehér habzás között szénfekete sziklákat, amelyek megmerevedett kezekként nyúltak az ég felé. A harmonika vékony sugárban öntötte a zenét a terem üres medencéjébe, amelynek közepén egyetlen pár valcerezett. Knockout úr figyelmét egy fiatal leány kötötte le, aki óriási, kőbevésett tagokkal ült mellette a padon. Nagy arca semmitmondó volt, mint maga a szépség s korlátlan teret hagyott a fantázia játékainak. Knockout úr figyelmesen nézegette. Úgy érezte, mintha Walhalla oszlopcsarnokában ülne, Brünhilda, a szűz istennő mellett. Csakhamar megindult közöttük a beszélgetés. Bár Knockout úr csak tökéletlenül beszélt az ország nyelvén, a társalgás oroszlánrészét neki kellett vállalnia; partnere inkább csak szelíden mosoly[gott] vagy csengő viháncolás formájában fejezte ki véleményét. Mint négerdob kísérte beszédüket a táncoló csizmák dobbanása a fapadlón. - Mi a neved? - kérdezte Knockout úr. - Brünhilda - felelte a leány csendes mosollyal. A vendég láthatóan meg volt elégedve a válasszal. - Hány éves vagy? - kérdezte, úgy érezvén, hogy minden felvilágosításra joga van ez ismeretlen országban. - Tizenhét..., tizennyolc..., tizenkilenc?
