Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

sem, hogy a gyerek - ha nem is lelkesült fülekkel - az ő zenéjét jobban érti. A nő túl beképzelt, még hogy! Az ő jogai? A férj, ha nem szégyellene magát rosszabbik énje előtt, bizony beburkolná anyát s gyermekét abba a zenébe, melyet ő maga messze arra tart hivatottnak, hogy a világ halotti zajongása felett ellebegjen benne a boldogságos védenc; és csak napfény, holdfény érje. Ám a fiatalasszony földhözragadtabb és egészségesebb: ő még Chopintől sem riad vissza. Délután az ifjú anyajelölt elmegy Óbudán lakó mamájához. Ezzel az utazással mintegy két legyet üt egy csapásra, mert G. anyja is óbudai. A két anyós jól elviseli egymást, az ifjú pár iránt érzett szeretetük egyesíti inkább a szomszédvárakat, győz a féltékenységen is, és ha itt-ott bizalmatlanul méregetik is egymást, készek rá, hogy sorsukat méltón viseljék. Nem vitás, fiúnak és leánynak olykor igazi akrobatikára van szüksége, bűvészmutatványra, hogy a szenvedélyek törékeny egyensúlyát megőrizzék. - Óbudára mész? - kérdezi reggelinél a férj. - Miért nem jön inkább a két nagymama hozzánk? A gyerek nem örül neki, idegenben ebédelsz. - Menj már! - A fiatalasszony nemtetszéssel csóválja fejét. - Nem kell neki mindenben engedni! Micsoda szemtelen kis akarnok máris! Már miért ne mehetnék... G. elejti a vajas zsemlét. - Szemtelen kis akarnok! - Igen - erősíti meg a fiatalasszony. - Te betegesen kényezteted. Nem helyes... Biztos, hogy én magam jó anya vagyok, de... Nem akarom, hogy a gyerekem rabszolgája legyek... Megy tehát Óbudára, s kinn választania kell, melyik nagymamát látogassa meg először. Minden lépés gondosan mérlegelendő. Lázas számítgatás után úgy dönt, először saját anyjához megy, ellenben az anyósánál fog ebédelni, aztán viszont saját anyjához megint beugrik délután, hazafelé; anyósának virágot visz, anyjának nem visz semmit. Anyját megvigasztalja azzal, hogy veje hamarosan belátogat hozzá, férje anyjának féltékenységét azzal csitítja, hogy tessék, fiacskája az anyóshoz sem ment látogatóba. Közben -rettentő éhes lett. Istenem, mostanában milyen hamar megéhezik! Virágzón, szenvedélyesen és vadul, ráadásul farkaséhesen ront be anyja házába. Anyja nyomban megkínálja, kap egy csésze húslevest, finomat, akkor már sül is a karaj, mellé kompót van, ott egy tányér diós kifli, ez mind percek alatt eltűnik. - De most aztán rohannom kell - mondja anyja leánya. - Tényleg mozog már, mocorog? - kérdi az idős hölgy, felteszi szemüvegét, így nézi gyengéd pillantással a leendő anyaság félreismerhetetlen jeleit. A jel formájából úgy ítéli, férfiúi utódlásról van szó. - Nem tudom - feleli a fiatalasszony. - Ha nálad vagyok, sosem akar mocorogni. A férjem azt állítja, határozott ellenállást tanúsít így Óbuda kisvárosi világával szemben...