Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

- Mesebeszéd! - mondja szelíden a nagymama, aztán kezét figyelmesen leánya testére helyezi. Egy kis rúgás, egy másik kis rúgás! A ráncos arc megdicsőül. Az unoka, tessék, felismerte a nagymama kezét. Szeme elé emeli ezt a felismert kezet, s figyelmesen szemléli. A fiatalasszony is beleborzong. Negyedórába se telik, - anyósát üdvözli, átadja neki a virágot, aztán az ebédre várva egy kis sonkás kenyeret eszik, s már meséli is neki az eseményt. - Kétszer... - A mondat közepén elakad. Rettenetes gondolata támad. Szorongva pillant anyósára és látja, hogy az elsápad. Ha a gyerek az anyóst nem köszönti ugyanolyan szívélyesen, mint az ő anyját, az kész szerencsétlenség. Az idős hölgy sose fogja neki megbocsátani. - De képzelje csak, mama, Bandi újra náthás! - hazudja, hogy másra terelje a szót. Ám borzadva látja, hogy anyósa dermedten bámul maga elé, homloka mély ráncokba fut. - Mit beszélsz itt? A fiatalasszony csüggedten kezd bele Bandi náthájának történetébe. Jeges hallgatás a válasz. - Tehát nem otthonról jössz? - kérdezi kis idő múltán az anyós. - És a gyerek... Az ablak mellett az öreg kanárimadár elfütyül egy dalt. A nap barátságosan süt be az aranysárga függönyökön át. Most ő akkor: merészelje? De ha a gyerek nem állja meg a próbát, akkor valamennyien még rosszabbul állnak egymással, mint ha gyáván meg se kísérelte volna. A feszültség egyre elviselhetetlenebb. Az anyós sokkal eltökéltebb jellem, fontolja a fiatalaszszony, semhogy a kérdést megválaszolatlan hagyná; egyelőre arra vár, hogy ajánlatot kapjon. A társalgás mind kurtább-furcsább. Az idős hölgy egyre riasztóbb pillantásokat vet a hálátlan unokára, aki ily gyáván elbújna előle. Hát neki nincs ugyanannyi joga a kedvességre és szeretetre, mint a másik nagymamának? Hirtelen azt látja viszont, hogy a fiatalasszony sápadtan, de elszántan, mint egy ókori hősnő feláll, odalép hozzá. - Próbálja meg, mama! 0 azonnal odanyúl, keze reszket. Látni öreg, élettől mélyre-barázdált arcán a belső feszültséget: ez itt egy látnoknő arca. Az arc hirtelen felderül, a vonások lágyabbak máris, a forma kerekdedebb, a szempár fénye elégedett és jóságos. Egy... két... hár... így számol fennszóval, s néz sírva-nevetve az ifjú anya arcába. Összeölelkeznek. Az idős asszony orra mentén legurul egy könnycsepp. - Látod - mondja este a férjének G.-né -, mennyire nincs semmi kifogása Óbuda ellen!