Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

G. kinyitja a szemét, hunyorog, harsány hahotában tör ki. A fiatalasszony sápadt lesz, ez nála a felháborodás jele. - Kétszer kopogott! - közli nyersen, mert hogy anyaságának védelmében a bárány is tigrissé bőszül. Sötét éjszaka van még, utcalámpa halvány fénye hull az ablakon át a szobába, körű Iderengeti a feketén komorló bútorokat. G. elégedetten pillant át a másik ágyra, ahol könnyű takaró alatt pihen felesége karcsú, erőteljes teste; viruló arcát fekete hajkoszorú övezi, a sötétben szinte szikrákat szór az is a derűtől. A férfi somolyog. - Milyen gyakran kopogtat? - kérdi. - Eddig kétszer jelzett! - válaszol a fiatal nő, aztán enyhén behajlított kezét testére helyezi. Egy ideje óvatosan bánik a testével, lassú kis mozdulatokkal ér hozzá, mintha becézné. - Kétszer! - ismétli G. - Ez azt jelenti, hogy aludni akar tovább. Addio, galambocskám! És nyomban el is alszik. De a fiatalasszony még soká, tűnődve néz maga elé, mosolyogva szemléli jobb lába nagyujját, mely hihetetlen messzeségben, egészen az ágy végében, gyengén megvilágítva, vígan táncol elő a takaró alól, ide-oda ring, hogy meg kell szakadni a nevetéstől. Közben G. asszony feszülten figyel. Van újabb kopogás? Nem, most nincs. A nagy, kövér ember odaát, tessék, jól mondja... Amióta a legutolsó adományát, a gyerekét magába szőtte, valahogy olyan védtelennek és idegennek látja őt. Értetlennek is. Például: Este a gyárból épp hazajött, még vacsora előtt, leült a zongorához. Alig hangzanak fel az első akkordok, a fiatalasszony halkan felkiált. - Hagyd abba! - mondja. G. a fejéhez kap. - Megint kopog? - kérdezi kétségbeesetten. Az asszony bólint. - Milyen gyakran? - Most háromszor csinálta - feleli a nő. - Hányszor mondjam már, hogy Bachot nem szívelheti! - Ellenkezőleg - vélekedik a férj. - Háromszori kopogásával épp elégedettségét fejezi ki. Egyenesen megörül Bachért! Táncol pici lábaival, bizony ám, örömében. Ha viszont én itt... - Csend! - förmed rá az asszony. - Nem szívelheti a te őrült matematikusodat! Türelmetlenül rúgkapál, ha meghallja. De ha én játszom neki Chopint, akkor öröm tölti el, igen, akkor nyugodtan és elégedetten fekszik. G. a fejét rázzál. Elégedetlen a felesége zenei ízlésével, titkon aggódik a gyerek jövőjéért. Ezért értékelik ők ketten kétféleképpen a morze-jeleket is, melyeket a leendő lény a világba küld. Persze, a férj számára nem vitás így