Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

ra, felújult zokogás rázta keservesen sanyargatott testét, meggyötört kis fejét. - Anya ... édes szegény anya! - kiáltotta sírva. S azután csendesebben hozzátette: - Szegény apa! - Nem igaz ... nem igaz ... nem szegény apa! - förmedt fel dühösen - Megverte anyát... megrúgta ... véres a keze. Végignyúlt a padlón, a fájdalom annyira elhatalmasodott egész lényén, hogy ordított s öklével csapdosta, lábaival rúgta a padlót. - Nem bírom ki ... nem bírom tovább ... meg akarok halni! - ordította. Azonnal meg akarok halni... jaj ... jaj ... édes istenem segíts meg ... nem igaz! Hazugság! ... Kihez imádkozzak? ... Örülni akarok ... nevetni ... játszani szeretnék ... nem bírom ki... a Jancsi jöjjön el hozzam ... édes istenem, tedd meg, hogy a Jancsi most azonnal eljöjjön hozzám ... játszani akarok vele ... akarok ... akarok ... akarok. Elbágyadva elhallgatott. Eszébe jutott, hogy most elmegy Jancsihoz, azután versenyt szaladnak majd, ö jobban tud, mint a Jancsi és szaladnak, szalad ... szalad ... De hátha Jancsi nincs otthon? Akkor a kis húgával fog játszani. De a Jancsi is odahaza lesz, hiszen tanulnia kell. Neki is van leckéje, meg kell tanulnia a leckét. - Nem ... nem ... nem tanulok ma ... nem tudok tanulni! - kiáltotta elkeseredetten, de valami kis megnyugvást érzett, hogy most megmenekült a leckétől. Elmegy Jancsihoz, annak kis vasútja van, azt elveszi tőle és egészen egyedül fog avval játszani, Jancsi azalatt tanulhatja a leckét. Lassan feltápászkodott a földről, lüktető halántékára, forró, fájó fejére szorította a kezét. De a következő pillanatban már meg is unta a vasutat. Jancsit, az egész utat, csak el akart kerülni hazulról, el, el innét, valami újat látni, valami új játékot, amin nevetni lehet, rettenetesen nevetni, csak hazulról kell elmennie, de hová menjen? Ahol valami új van, valami mulatságos, ahol nevetni lehet, egyfolytában nevetni, erősen nevetni, el kell mennie hazulról... Eszébe jutott, hogy a kabátot még nem fordította visszájára. Egykedvűen bement a szobába s óvatosan, gondosan megigazította. Nem is igen tudta, hogy mit csinál. Ahogy felfordította a kabátot, pénz csörgése hallatszott ki belőle. - Jaj gyorsan el kell mennie, nevetni kell, sokat nevetni, valami újat látni, valami újat, egészen újat... édesanya ... Kiindult a szobából, de hirtelen megállt. Szikraképpen pattant ki lelkéből egy diadalmas, mentő gondolat. Tűzbe gyulladt feje, teste. - Korcsába fog menni, ott még sohase volt. Bort fog inni, piros bort. Az nagyon jó. Apa is mindig azt iszik, ha rosszkedvű, akkor elmegy a „Fekete