Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Sas"-ba és bort iszik és nem jön haza este. De néha őneki kellett a korcsmába elmenni és akkor egy forintért hozott apának bort és apa avval bezárkózott a szobába és egyedül ivott. Egy forintért tömérdek bort kapni. A nagy üvegkancsó háromnegyed részt megtelik. Bort fog inni, apa kabátjában van pénz, azt kiveszi, mind kiveszi, akkor legalább apa nem ihatik ma este, ez lesz a büntetés. A kisfiú elindult az utcára, nadrágzsebét combjához veregette a sok, súlyos aprópénz. Kezében az üvegkancsó, zsebében eldugva egy kis pohár. Szeme égett, lassan, kissé inogva haladt előre. Mértéktelenül izgatta, hogy íme, ö most olyasvalamit fog cselekedni, amit soha nem tett s ami idegen, veszélyes valami. S fájdalmára már nem is gondolt, csak rettenetes törödöttséget, kábult izgalmat érzett testében, lelkében. A „Fekete Sas" ajtaja előtt szorongva megállt. Azután hirtelen nekirugaszkodással benyitott. De nem bírt megszólalni, némán, mereven állt, rémüldöző pillantását végigjáratva a szük, dohányfüstös terem falain. Egy pincér végre észrevette, odalépett hozzá, kezéből kivette a kancsót. - Egy liter vörös, a papának, mi? - szólalt meg, de mert az igenlő felelet elmaradt, ránézett a kisfiúra. - No mi bajod te? - kérdezte résztvevőén. A kisfiú majd elájult félelmében, moccanni se bírt, szerencsére azonban a pincér nem igen ért rá s ezért rövidesen, további faggatás nélkül kapta a bort. Kivánszorgott a vendéglőből, a hátsó kis kaput választotta s a házak mögötti, ugaros, kisegítő utcát. Minden akaraterejét összeszedte, hogy mihamarabb elérje az országút mögötti sürü cserjést. - Ott majd letelepszik a bokrok árnyékába, senki sem látja, nem zavarja. - Bort iszik! - Nyugtalanul forgatta zsebében az eldugott poharat. Alkonyodott már. A kisfiú hasmánt feküdt a fűben, egyre nehezedő fejét könyöklő kezére támasztotta, előtte a gyepen a már félig üres kancsó a megtöltött, vörösen csillogó pohár. Halkan sírdogált, mutatóujjával gépicsen kapirgálta a porhanyós, szürke földet. Dél óta a szél már teljesen elállt, hűvös este borult a vidékre. Most a kisfiú felütötte fejét s elborult szemmel felfülelt. Valami zajt hallott, a zaj folyton erősbödött. Kiáltozás, csúfolkodó nevetés hangzott a bokrok mögül, az országútról. A kisfiú lassan ránézett a pohárra, kezébe vette, lassan erőlködve kiitta, hevesen összerázkódott s azután tántorogva felállt, belekapaszkodva egy nyárfa vastag kérgébe. Éppen hogy a feje látszott ki a bokor mögül. Apa közeledett rohanó lépésekkel az országúton, fejét mereven leszegve, élettelenül himbálódzó karokkal haladt előre. S mögötte nagy csapat gyerek