Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Apa háttal állt a kisfiúnak, mozdulatlanul. Irtózatos csend következett. Egy légy zümmögött élesen. Majd újból megkondult a harang, a hangok ájulva vánszorogtak be a szobába. Apa még mindig mozdulatlanul állt, görnyedt hátán fénylett a fekete kabát. A kisfiú száraz, égő tekintete a tükörbe fordult, de megrettenve elrántotta fejét. Most megmozdult anya. Lassan felvetette fejét, nyitott szőke haja tépetten omlott le vállán. Szemét a kisfiúra szegezte, de ez nem bírta el merev, rimánkodó tekintetét, szíve összeszorult, sírás fuldoklóit torkában. Lassan elfordította fejét. Vékony, szakadozott sikoltás rezegtette meg a levegőt, a kisfiú megremegett. Anya felült a díványon, kinyújtott karja, ujja őrá mutatott, vastag könynyek gördültek le arcán. - Megtagad ... megtagad - nyöszörögte, hangja zokogva felsikoltott. A kisfiú lassan hátrált, de a remegő kar örökké feléje mutatott. - Megtagad a fiam - tört ki vad sikoltásban az asszony -, szent isten ... a fiam ... a fiam ... gyere ide, hiszen anyád vagyok ... édes fiam ... ne tagadj meg ... szent isten ... mi történik? ... Ezt nem bírom el. Megfogta a dívány támláját, tántorogva felállt. Lassan inogva megindult a kisfiú felé. De alig jutott el az [asztalhoz], a férfi eléje vetette magát. A ruháját érte marka, oldalra rántotta. - Itt maradsz - ordította -, itt maradsz, te kutya ... az én fiam az, nem a tied ... mi közöd hozzá ... te utca rongya ... az én fiam az ... ne beszélj ... ne mozdulj ..ne piszkítsd be a fiamat ... ne nézz rá, az tiszta ... ne mocskold be ... nincs neked istened se. Az asszony sikoltva hirtelen elugrott, s futva megindult a kisfiú felé. A férfi hörögve utánavetette magát. Az asztal nagy robajjal a földre zuhant, a virágvázából kiugró víz az asszony szemébe loccsant, úgy hogy elvakultan megállt, hátratántorodott, kezét védőén maga elé terjesztette. A férfi utolérte, hajába markolt, felemelt ökle súlyos csattanással nyakára vágódott. A rikoltások szakadozva hangzottak a folytonos ökölcsapás alatt. Anya teste rángatózva vonaglott, hátrahanyatlott, fejét vastag kötélként fogta a megmarkolt varkocs. A kisfiú végre megmozdult. Hangos sírással apához szaladt, ökle után kapdosott. De nem bírta elérni. - Szaladj ... szaladj, te rongy -, ordította a férfi s előre taszította az aszszonyt. Ez bukdácsolva megindult. Apa szája fel-alá mozgott, mintha görcs rángatná. Öklével rásújtott az asszony hátára. A kisfiú mögöttük szaladt, dermedten, némán körös-körül az asztal körül. Folytonosan nekirugaszkodott s a magasba ugrott, apa ökle után kapkodva. Az asszony sikoltása már elhalt.