Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

folt. Meglátta vetközés közben, de anya hirtelen letakarta. Nem mert kérdezősködni. Szive hangosan dobogott az izgalomtól, hogy most rágondolt s könny gyülemlett fel szemében. De megérezve, hogy most mindjárt elsírja magát, fellobbanó dühös szégyenérzet fogta el s karját szemére szorítva megrázkódott, futásnak eredt. De rögtön rá eszébe jutott, hogy akkor korábban ér haza, pedig nem is akart hazamenni. Megállt s várt egy darabig. - Nem akarok hazamenni ... nem ... nem ... nem - kiáltotta s akaratosan toppantott lábával. Megint eszébe jutott a véraláfutotta folt, s hirtelen félelem szállta meg. Megfordult, hogy nem üldözi-e valaki, keze ökölbe szorult. Mitől származhatott a folt, nem tudta elgondolni. Rögtön megijedt, amikor meglátta s valami homályos, csúnya dolog fészkelődött agyába. Gondolta ugyan, hogy tán anya megütötte magát, de a rossz sejtelem megmaradván, maga se hitte ezt el. S még jobban megijedt, amikor látta, hogy anya gyorsan eltakarja a foltot. Odarohant hozzá, átölelte a nyakát, csókokkal borította, de egyszerre csak ijedten vette észre, hogy anya eltolja magától. Szégyentől vörösre vált arccal ugrott be rögtön az ágyba s emlékezett rá: úgy remegett egész testében, hogy a vaságy minduntalan megcsörrent s anya ágyából átszólt, hogy maradjon már csendben. Reggel korán ébredt, halkan felkelt, odaosont anya ágyához, s óvatosan megcsókolta a takaróját. Később, reggeli közben többször is meg akarta kérdezni, hogy nem fáj-e a karja, de mihelyt arra gondolt, hogy anyának fáj valamije, könny gyűlt szemébe, érezte, hogy ahogy megszólalt, kitört belőle a sírás. S nem kérdezte meg, félt. De izgalomban volt egész reggeli alatt. Mereven nézett anya arcába, hogy hátha megtud abból valamit. S mikor már iskolába kellett mennie s még mindig nem tudott semmit, kiszaladt a konyhába a cselédhez s faggatta, hogy mit tud az ilyen foltokról, mitől erednek s hogy fájnak-e. A cseléd egy kicsit megnyugtatta, de aztán egyszerre ráförmedt, hogy kin látott foltot? Gyuri nem felelt neki, elszaladt. Azután jutott csak eszébe, hogy még nem látta apát. Pedig máskor valamennyien együtt reggeliztek. De nem mert visszafordulni, félt, hogy a cseléd megint megkérdezi. Iskolába érve már az első órán megfeledkezett mindenről. De most, hogy az úton egyszerre eszébe jutott, hogy nemsokára hazaér, megint elővette a félelem. Összeszorult a szíve, ha elgondolta, hogy anya most odahaza ül, fájlalja a karját, s tán sír is fájdalmában. Marokra rándult a kis keze s önkéntelenül összecsikordultak a fogai. De érthetetlenül megint csak az a kérdés nyugtalanította leginkább, hogy mitől ered a folt. Valami borongó, csúnya dologtól félt, de nem tudta, hogy mitől.