Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

S ismét pénzt kért. Ötven forintot. Megint szivemre ült az a hideg testű ijedelem, gyanakodó, maró nyugtalanság, mint már az első alkalomkor. (Vérveresre gyúlt ki az arcom.) Kezem reszketett. - Ha elutazok ... hát kell a pénz ... ruhára is, cipőre - mentegetődzött. - Már azt mind megvettení ... mindről gondoskodtam. No, de jó, jó ... tessék, itt van. Nem mertem arcába nézni, mikor átadtam a pénzt. De ő megcsókolt, még mielőtt elment. - Még négy nap ... négy nap! Azután eszembe jutott, hogy hiszen nem szabad magára hagynom Kriskát, hisz elhatároztam, hogy vigyázok rá. Most valószínűleg hazament, de hogy szabadulhatott el ma ilyen korán? Miért? Kiléptem az utcára, de már nem láttam sehol. Lassan elbandukoltam házuk felé, felkerültem a dombra, de csendes volt, az udvar is teljesen elhagyatott. Vártam egy ideig, azután elmentem. Az erdőbe mentem, ahol rég jártam már utoljára. Kriskát amúgy is hiába kerestem volna. - De ha meg is találom, hát mit tehetek, hiszen mindegy már minden ... a végzet kezében van sorsom s én még várok ... még négy napig várok! S azután kezdődik az új élet. Nyugvófélben van már a nap, halódó világba borult az erdő. S órák hosszat - vagy tán évekig tartott? - dermesztő csendben feküdtem elnyúlva. Egy hang vágott át szemem, fülem vak sötétjén ... hisz ismertem ezt a hangot. - Miska, ihol a pénz ... aztán el ne verd az éjjel! - Honnét van? ... A zsidótul kaptad? - Mi közöd hozzá ... ne törődj te avval ... no de csókolj már meg, mert még elfelejted a módját. - Nyughass már, elég volt már mára, csend legyen! - S eredj már, nehogy ketten késsünk meg ... Nem szívesen veszem, ha együtt látnak a magányosba ... eredj már... de előbb szedd rendbe a szoknyádat ... te lógós Mári! Valahogy a korcsmába kerültem, de hogyan? Tán Kriskát követve? De hiszen ö előzőleg hazament. Vagy a lárma csalogatott be? Vagy álmomban jártam meg az utat? A legény is kicifrázva oda fordult bc. Eszrevette-e Kriska. hogy követem őket, hogy az erdőben is ott voltam? Persze, persze, hiszen szorosan mellettük mentem s lépéseimet számoltam hangosan. Kétezerháromszáznegyvenhat lépés a korcsmáig. Vagy a túlvilágig? Négy nap hiányzik csak. De hiszen ez is elmúlt már, persze, hogy elmúlt. Mit is mondott Kriska az erdőben? Csókolj meg, rózsám! De nem nekem mondta