Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Elbeszélések
ijedt röfögéssel rohant végig az udvaron. Kriska nagyokat kacagva csimpaszkodott a mangalica szőrébe s addig huzigálta farkát, míg az végre a földre vetette magát, de akkorára (már) Kriska ügyesen leugrott a hátáról. Elmosolyodtam magam. A kúthoz lépett, vizet merített a vederbe s leeresztette ingét, aprókat kiáltva, végigpaskolta magát. Fehér bőre csillámlott a felkelő nap arany sugarában. Röviddel rá már elindultunk. Kriska a Fő-utcán, én kissé hátrább, fenn a dombon. Egyszer leguggoltam, mert Kriska megállt s hátranézett. Tán meghallotta lépésemet? Nem hiszem. De jó sokáig állt egy helyben, térdem már úgy belefájdult, hogy le kellett ülnöm. Az utca ekkor már hangos volt. mezei munkára, meg a gyárba vonultak ki a népek. Kriskának is hirtelen akadt kísérője s ketten oly gyorsan mentek, hogy szinte futnom kellett mögöttük. De csak hajlott derékkal mehettem, mert különben hátulról megláttak volna, egy nagy fekete kuvasz amúgy is üldözött, csaholt egész úton, ami figyelmesé is tette az embereket. A Fő-utca végéről Kriska és kísérője letért a telep mellett elvezető gyalogösvényre. Le kellett szállnom a dombról, a parasztok csodálkozva, mogorván néztek, mikor váratlanul, a járatlan hegyoldalról leszállva, közöttük termettem. Kissé megzavarodtam, nem mertem nyilvánvalóan Kriskát követve, a gyalogösvényre térni s mivel épp lakásom előtt voltam, befordultam a tornácra. Az egyik sarokban ült a jegyző s bár soha nem köszöntöttük egymást, ez most az egyszer, a parasztok szemeláttára, érhetetlenül kínosan hatott rám. Tán öt percig ültem a széken, minden idegem remegett a visszafojtott türelmetlenségtől. Végre elszántam magam, felkeltem és közömbös sétálgatást tettetve, lassan megindultam a gyalogösvényen. Mihelyt magamra maradtam, futásnak eredtem. Közben megálltam, figyelve, nem hallom-e kettőjük lépteit, sőt óvatosságból oldalvást az erdőbe is bc-benéztem, bár ott semmi keresnivalójuk sem lehetett. Elértem a tisztviselőtelepre, a pénztárosház mellé, ott megdöbbenve álltam meg. Hiszen lehetetlen, hogy Kriska már ideért volna, hacsak nem szaladt ő is, de mi oka lett volna rá? Hátrakerültem, de izgalmamban megfeledkeztem a szükséges óvatosságról s így Kyr meglátott s vad csaholással nekem rontott. Láncon volt ugyan szerencsére, de szórakozottságomban erről teljesen megfeledkeztem, s futó menekülésben, szorosan a kert mellett értem a ház túlsó felére. Az ablakban hálóingben állt a pénztáros és szélesen vigyorgott. A bokrok mögé húzódzkodtam s lábujjhegyen ágaskodva figyeltem be a konyhába. De a csukott ablakból visszaverődött a napfény, nem láttam be. Vártam egy ideig, hogy csak kinyílik az ablak.