Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Elbeszélések
De türelmetlenségemet, oktalan, teljesen oktalan türelmetlenségemet nem bírtan soká fékezni, átugrottam a palánkon s lábujjhegyen osontam a konyhához. Üres volt. Megfordultam, bambán néztem az útra. S hirtelen léptek hangzottak hátam mögött. Épp annyi időm volt még, hogy nekivetve magamat, a védő sarok mögé ugorhattam. Kriska érkezett dúdolgatva, felbomlott hajjal. Kulccsal felzárta a konyhaajtót s mindjárt rá kinyílt a konyhaablak is. Hogyne! Hiszen tudhattam volna, hogyha odahaza van, akkor nyitva az ablak is. Nagy kínnal értem el a kerítés mögötti bokrokat s ott verejtékező arccal feküdtem a íTíbc. Délig feküdtem ott mozdulatlanul, délre végre elhatároztam, hogy este, ha találkozunk, megkérdem Kriskálól, hol maradt az úton. Bár nem igen tudtam, hogy kezdek majd hozzá, mert hiszen nem volt szabad tudnia, hogy követtem. De gyötrő izgalmam majd szétvetette agyamat s kellett, hogy erős elhatározással lefogjam rángatódzó, vad idegeimet. Feküdtem a fűben, egyszerre csak egy csapat gyerek vesz körül. A pénztáros gyerekei voltak, messziről már kiabálva közeledett a Fräulein. Gyorsan letörültem könnyeimet s felugrottam. A kisasszony dühösen mentegetőzve terelte el a gyerekeket. A kerítésről túl hallatszott az egyik kislány hangja: - Papa ... ott fekszik a Szikora bácsi és sír. Bementem a kertbe, alázatosan köszöntem: - Alászolgája, pénztárnok úr ... oly rég láttam már ... s most nemsokára elutazom ... megengedi, hogy leüljek? Úgy vettem észre, hogy kissé sokáig tartott, míg felelt. De azért lassankint megeredt a beszélgetés. Kriska konyakot tálalt és még egyszer láttam, amikor vizet hozott. Haja már kontyba volt tűzve, fehér kurta szobalánykötényt viselt. Kezem kissé remegett, úgy, hogy a pohár felborult s a víz végigömlött a ruhámon. De az is lehetséges, hogy Kriska borította fel szántszándékkal, legalább erre vallott túlhangos nevetése. A nagyságos asszony meg is fedte érte, de közben jelentős pillantásokat váltott férjével. Kriska konyharonggyal törölte le rólam a vizet, közben oldalba lökött egyszer. El kellett búcsúznom, nem maradhattam tovább. A pénztáros folyton óráját nézegette. A gyalogúton távoztam el, de rövid idő múlva megfordultam s újból a kert mögé kerültem. Aznap étlen-szomjan maradtam estig, úgy, hogy elhatároztam, hogy ezentúl már reggel ellátom magam a szükséges napi élelemmel.
