Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Lerogytam a díványra, cigánykereket hányt a szoba, a lámpa csörömpölve, röhögve forgolódott fejem körül. A vér majd szétpattantotta fejemet, öklömmel vertem egy szék kiálló fatámláját. Kriska ... édesanyám - nyöszörögtem s fogam alól kiserkent agyonmart ajkam vére. Hitelen kitört rajtam a zokogás. A forró könnyektől átázott fejem alatt a fehér párna, meg-megújuló roham rázta meg testemet. Sírtam, sírtam. Nem tudtam miért, csak bőségesen ömlő könnyeimet éreztem, fel-felcsukló zokogásomat hallottam. - Fáj ... fáj - mormoltam, miről sem tudva. Egy egész nap visszatartott, fullasztó izgalma lobbant ki belőlem, végre ... végre sírhattam, könnyeim bánatomat mosták. Sírtam. Szepegve, ajkamat nyaldosva sóhajtottam, szemem sajgott, a sós könny kimarta arcomat. S mint vakító villám újra eszembe ötlött Kriska neve, újra elővett az őrjöngő, magafeledkezett bánat. De megkínzott agyam nem soká bírta. Elernyedtem, szipákolva, magam elé meredve, mozdulatlanul feküdtem. Tán aludtam is egy rövid ideig. Azután felkeltem, gépiesen tettem-vettem a szobában, felöltöztem, mosakodtam, a hideg víz kissé felélesztett. - Nyugalom ... csak nyugalom - mondogattam magamban. Kegyetlen fájdalom marcangolását éreztem, de órákig alig-alig emlékeztem. - Kriskával történt valami - ennyit értettem csak s tudni vágyó gondolataimat kínzó félelemmel tereltem el bánatomtól. - Csak nyugalom ... nyugalom ... most valahová elmegyek, ahol teljes a nyugalom ... ott majd gondolkodom ... hisz ráérek ... nem szabad elsietnem ... csak nyugalom ... hisz úgyis vége már mindennek. Lassan öltözködtem, lassan, nagyon lassan (reggeliztem). Féltem a nyugalomtól, csaltam az időt. Azután elindultam, ki az erdőbe, ahol nyugalom van, csendes, árnyékos helyek hívtak, meg-megálltam, hogy itt lefekszem s ismét elindultam, magamat ámítva, szebb helyet keresni. - Nyugalom ... csak nyugalom ... hisz ráérek ... majd mindjárt leülök s aztán gondolkodom ... de most még nem ... hiszen ráérek még. Egyszer megálltam. - Hátha nem igaz ... hátha álmodtam ... egy szó (se) sem igaz az egészből ... semmi sem történt... minden rendjén van s Kriska ma este eljön hozzám. Boldog izgalom fogott el. - Hisz nem is történt semmi ... Kriska csak hazudott ... vajon tényleg hazudott-e? De hiszen láttam a Szűcsöt! ... Igen, tehát hazudott! ... De hiszen azért ma este ... vagy holnap este eljön ő, mintsem sejt és eljön ... hiszen nem történt semmi, csak hazudott... és eljön ... ö nem tudja, hogy akkor láttam és én nem is feleltem neki, tehát eljön.