Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Mi lenne, ha egy szót se szólnék neki ... mindenről elfelejtkeznék ... s minden úgy lenne tovább is, ahogy volt ... csak összecsomagolnánk és azonnal elutaznánk ... azonnal... Levetettem magam a földre, halántékom lázasan lüktetett. De ismét erőt vett rajtam a kétségbeesés. Hisz tulajdon két szememmel láttam, hogy beszélgetett a Szücscsel ... hallottam mentegetődzését, hogy nem jöhetett el az éjjel ... megcsal engem ... a Szűcscsel csal meg ... szent Isten! ... De hátha csalódtam s nem is Kriska volt az, akit láttam ... no persze! Káprázott a szemem, hahaha ... hisz az a pénztárosné volt, ... de nem is a pénztárosné, hanem Elza, ... persze, hogy az volt, .... az a Szűcs szeretője ... Elza, drága Elza! Felugrottam s tovább rohantam, beljebb az erdőbe. Végre lihegve megálltam. Fáradt voltam, egy fatörzsnek dűltem. S szellemem ellentálló ereje is egyre csökkent. - Ki mondja, hogy megcsal? ... Hitegeti Szűcsöt ... ennyi az egész s ezt is mért tagadja le? Mert szeret engem s minden izgalomtól meg akar kímélni ... ez az ... így van! ... Nem is lehet másképp ... Már miért ne volna így? Azonnal elutazunk ... még ma vagy holnap s mindent elfelejtek ... De hiszen nincs mit elfelejtenem ... hiszen nem tilthatom el neki, hogy más emberrel beszéljen. ... De hogy hazudott! ... De hiszen minden nő hazudik és ezt is csak szeretetből tette. Órák hosszat jártam az erdőt, megkínzott agyam már csak gépiesen működött. Délre értem haza, fásultan, megtörten. Asztalomon nagy bokréta virul. Ki hozhatta? - Minden hiába! ... Szeretem Kriskát... s ha igaz (is) volna is, hogy megcsal Szűccsel ... de nem igaz! ... Nem igaz! ... Szent Isten ... nem igaz! ... Elutazunk, feleségül veszem ... s azután béke! ... Béke! Rekkenő meleg volt, elaludtam s csak estefelé ébredtem fel. De vad, izgató álmomból fáradtan keltem. Levelet írtam édesanyámnak, hogy még e héten visszaérkezünk s készüljön a mennyegzőre. De ne készüljön mégse - írtam a végén -, csendben tartjuk majd meg. szép csendben! Édesanyám, nagyon szeretem magát. A levél ott maradt az asztalon. Nem tudtam magam rászánni, hogy felkeljek és postára adjam. - Majd holnap! - határoztam el. Gyönge voltam és fáradt, tegnap óta nem ettem. Az ablak melletti széken sötétedett rám az éjjel. Ültömben Kriskát is láttam egyszer. Két egymáshoz nőtt kutya szaladt végig a poros utcán, néhány gyerek üldözte, ütlegelte röhögve a nyivákoló, ugrándozó párákat, kik nagy rángatódzásuk dacára sem tudtak egymástól el-