Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

ről csacsogott, szidta a pénzlárosnct, elmondta, hogy milyen fukar és én egyre növekvő izgalommal vártam, hogy mikor tér már rá a Szűccsel való beszélgetésre. - De hiszen még ráérünk ... hiszen majd elmondja még, soká lesz, mire elmegy - nyugtattam meg magamat. Eszembe jutott, hogy most odaadom neki a ruhákat, de hirtelen elálltam szándékomtól s holnapra-holnaputánra halasztottam az első próbát. Derengett már a hajnal. Kriska hazakészült, a haját tűzte. Én még az ágyban feküdtem s dobogó szívvel lestem, hogy megszólal, hogy elbeszéli a Szűccsel történleket, hogy mindent elmond, hiszen kötelessége elmondania, hát miért nem mondaná el ... Istenem! - Izgatottan figyeltem minden mozdulatát, torkomat fojtogatta a félelem, hogy elmegy és nem szól ... hiszen egész éjjel csak erre gondoltam, csak erre vártam és most mindjárt elmegy ... Ágyamhoz lépett. Felsóhajtottam. - No mi az, kisasszony? - szólaltam meg, könnyed vidámságot tettetve s rámosolyogtam. Átöleltem s mellemre húztam, hogy bátorságot öntsek belé. - Matyikám ... cipőt kell vennem ... adjál vagy tíz forintot - suttogta s szájon csókolt. Felugrottam, erszényemből gyorsan pénzt ráncigáltam ki s kezébe nyomtam. Valami idegenkedést éreztem. Nem mertem Kriskára nézni. Megfogtam az ajtókilincset. De most már nem bírtam tovább. Rekedt hangon rászóltam: - Hol voltál tegnap este? - Hisz megmondtam, hogy nem jöhetek el, nagymosás volt, nem értem rá. - Egyebet nem tettél? ... pedig ... azt hiszem estefelé ... igen, egy legény ... úgy hiszem Szűcsnek hívják, említette, hogy az erdőben látott és beszélgetett is veled ... tudniillik a pénztárosné keresett, neki mondta ezt a Szűcs. - Ugyan ne bolondozzék ... még a színét sem láttam a csajpota lelkének, ... de még az erdőben se voltam, hát minek birizgál hiába ...no, de most sietek is. Nyitva maradt mögötte az ajtó, a következő pillanatban elsuhant a nyitott ablak mögött. Mintha taglóval csaptak volna meg, úgy ért Kriska szava. Némán, szinte öntudatlanul álltam egy ideig, azután az ablakhoz rohantam s magamból kikelve ordítottam utána: - Hazudsz ... hazudsz ... De csak nyöszörgő hangok törtek ki a torkomból. Kriska messze járt már, meg sem hallotta.