Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Rámvirradt az ablak mellett, fejfájósan, üresen bámultam ki a szeles reggelbe. Egy paraszt suhanc lépett elém, egy levelet ejtett át az ablakon s elszaladt. - Naccságos Szikora tekintetes úrnak. „Drága úrfi, ne haragudjon, hogy nem jöttem el, nem tehettem, mert nagyon szomorú voltam, szíves üdvözlettel (Kriskája) Kriska." Összehajtogattam a levelet, tárcámba tettem, aztán ledűltem az ágyra s elaludtam. Kopogásra ébredtem. A fürészvezető nyitott be, felültem az ágyban. - Igen kellemetlen ügyem van ... megengedi, hogy leüljek ... a tegnap esti incidens... - Kérem, hagyjanak nekem békét! - ordítottam. Az este feléledt emléke feldühített, minden önuralmamat elvesztettem. - Nem törődöm semmivel, csináljanak, amit akarnak ... semmit sem akarok magukról tudni... tessék ezenkívül hírül adni, hogy állandóan revolvert viselek ... ajánlom magam. Szobámba hozattam az ebédet, utána elmentem sétálni. Törődött voltam, petyhüdt, fáradt, érthetetlen, ingerült rosszkedv emésztett. A telep irányában haladtam egy ideig, de csakhamar megfordultam s áthaladva a falun, a nagy rét felé tartottam. Nem kívántam senkivel sem találkozni. Kriskával sem. Valami megmagyarázhatatlan félelem szállt meg, ha rágondoltam, szégyenérzet, magam elleni düh lepett meg. S (olyan) oly fáradt voltam! A nagy rét zölden világított elém. Közepén egy csomó gyerek lármázott, piros-fehér ruhácskáik elém tarkállottak. Hátulról (feléjük) mögéjük kerültem. Bokorsor szegélyezte a rétet, (mögéje) alája feküdtem, úgy hittem, hogy itt nem zavar majd senki. A hegyek füves ormai közül rám kéklett az ég, a meleg csendet csak a gyerekek apró (sikoltásai) sikoltása, gördülő kacagása szakította félbe. Egyszer csak felém közeledett egy topogó, kis alak. - Jaj ... pipacs! - kiáltotta vékony hangon a gyerek s nagy erőlködve áttörtetett a bokrokon. Megpillantott, (meghökkenve) megállt. Majd megfordult s nagy kiabálva szaladt vissza társaihoz. - Farkas ... farkas ... amott a bokrok mögött! Csoportba verődtek. Nem hitték el neki. Majd ágropogás, suttogás hallatszott s a bokorból kikandikált egy csomó kis fej. Elnevettem magam. - Buh! - kiáltottam rájuk vastag hangon, úgy, hogy megszeppenve visszaugrottak. - Nem farkas a ... csak zsidó - hallottam a bokrok mögül s nemsokára körülvettek valamennyien.