Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

felé. Fojtogatott a düh. Felemeltem a fél harisnyát, cipőt, magamra húztam s lefeküdtem a fűbe. Most mit tegyek? Ha a jegyző, vagy ... Istenem, a pénztáros erre talál jönni. Felugrottam, fel és alá járkáltam, hátam libabőrzött a dühtől és hidegtől. A gyárban ép tülkölték az (esti) esteli hat órát, a munka végét. A fűrész bugása hirtelen abbaszakadt, egy negyed óra múlva megkezdődik a marosmenti korzó. - Itt kell bevárnom az éjjelt, három-négy óra múlva ... Istenem háromnégy óra! ... Majd hazaiopózkodhatom. Lefeküdtem, kapargattam a testemre ragadt port, belebámultam az égbe. Közeli beszélgetés zaja csapta meg hirtelen fülemet. Felugrottam, már rázott a hideg. A telep felől emberek közeledtek. Futva menekültem az ellenkező irányba, de már húsz-huszonöt lépés után meg kellett állnom. Élesre tördelt kavics bontotta a partot, erre nem léphettem meztelen lábbal. A hangok közeledtek. Terebélyes lombos bükkfa mellett álltam. Megfogtam a legalsó ágát, egy rántással felhúzódzkodtam. Szerencsémre az ágak lépcsőszerüen nőttek ki a törzsből, három négy pillanat alatt már jó magasan kuporogtam. Az éles kéreg véresre horzsolt. Sűrű lomb borította ugyan a fát, de féltem, hogy meztelenségem mégis csak kifehérlik a zöld levelek közül. Három nő közelgett, közöttük a pénztáros felesége. Hangosan nyelveltek, mintha Kriskát is emlegették volna. - Hála Istennek! - Elhaladtak a fa mellett! De hogy a kavicsokhoz értek, újból megfordultak. Erősen megfogódzkodtam, megrecsegett a fa. - Jaj - sikoltott az egyik és felém mutatott. - Ott valami mozog. Jézusom! - Mi az? Mi az? Nem látok semmit! - Dehogy nem, valami fehér... segítség! - Ne ordíts már, nincs ott semmi - szólt a pénztárosné és közelebb lépett. - Ha megismer, végem van ... szent úristen! Megfogtam az ágat, erősen megráztam és kétségbeesésemben elordítottam magam: - Hu-hu-hu. Metsző sikoltás, egymás karjaiba ájultak. Dühösen ordítottam: Hu-hu-hu! ... - Egy meztelen ember, egy őrült, egy örült, segítség! Veszettül ráztam az ágat. Végre elkezdtek szaladni, sikoltozva, egymás lábába botolva, kövéren szuszogva. Ordításom halálfélelembe hajszolta őket, derékig (felemelt) felfogott (szoknyával) szoknyákkal szaladt a zsíros pénztárosné. Leszálltam a fáról, egyet-egyet nevettem, de egész testem remegett az izgalomtól. - Ezek egy fél óra alatt felverik a falut, menekülnöm kell.