Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

De vajon lesz-e időm? ... Mert addig innét el nem megyek. Este, ha a faluba megy haza, legények kísérik ... a pénztáros konyhájában nem lehet, ezt már látom ... reggel se jön egyedül a telepre ... talán éjjel odahaza náluk ... szobájába mászom,... de agyonüt az apja! Istenem, hát hogyan? ... Hát hogyan? Hisz ez őrület! ... Már gondolkodni (se) sem tudok ... az anyámnak se írtam még, amióta itt vagyok s még egy sornyit sem dolgoztam! Szélesre tárt, forró mezőbe torkolt az út. Belegázoltam a térdig érő fűbe, dús virágszag terjengett a kábult vidék felett, sárga kutyatej nevetett a fényfehér napra, erika lila gyöngyei bólogattak álmosan. Túl a Maroson meredek, erdőhátú hegyek zárták a határt. Az ég forró kék tükre vakított, leheveredtem a fűbe, hunyt szememen átsütött a nap tüze. A zsongó csendet csak a közeli telep fűrésze zavarta, bütüjc egyenletesen csapott le a fára, sikoltó bugással metszette ketté. Ritka szellők (a) fűrészpor keserű szagát hozták, néha guruló rönkök döngése, a szász munkások egyenletes „hó-rukk", „hó-rukk" ordítása ijesztett. Egy keveset aludtam, frissen, jókedvűen ébredtem fel. - Ej, bánja a szösz ... Kriska nem szökik el ... szép ez a hely nagyon s olcsóbb is, mint a Tátra ... itt maradok, meg is írom mindjárt. Hazamentem. Hűvös kis parasztszobában laktam, szemben a kantinnal, a falu végén. Házigazdám a jegyző, magyar ember volt ugyan, kurtanemes fajta, dc román cserepekkel, katrincákkal aggatta tele a szobámat, a faszékek között a piros díványon sárgára hervadt, horgolt csipke feszült. Ágyam fölött kis szenteltvíztartó, kék-fehér porcelánból keresztre feszített Jézus. [Nagyon] szerettem ezt a kis szobát. (Átöltöztem) Felöltöztem, megmosakodtam, megírtam a levelet, hogy itt maradok, nem megyek a Tátrába s mire bevégeztem, már a jegyző bedugta nagy, vörös, zsíros arcát s harsány hangon bekiáltotta: - Nem zavarom, Szikora úr? ... Itt a váralji jegyző ... egy kis ferblire hívnám, ha meg nem veti szegény ember mulatságát ... no frissen, frissen! Meg ne felejtse itt a pízt ... ha ha ha, ... mert hogy nem babra játszunk, hahaha. Nem szívesen vettem a meghívást, sétálni vágytam a jó levegőre ... hátha találkozom Kriskával? ... Eh, jobb így ... mennél többet töröm magam utána, annál kevésbé enged a ravasz feje ... még tán azt hiszi, hogy feleségül veszem ... hahaha... Nagyot röhögtem s avval bementem a másik szobába. Sült májacskát tálalt a gazda, szilvóriumot hozzá, zsíros beszéd járta. - Ez ni - hunyorgatott felém a jegyző -, ez ért a nőkhöz, ez pesti ember ... no de nyúlik is utánuk az orra ... hahaha.