Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

- Nem lehet ellógni, cica! - súgta rekedt hangján s gyűlölködő pillantással hátranézett. A katona nem mozdult többet. A fáradtság hosszú, vékony csápokkal szívta agyát, üres lüktetést érzett s mintha valami hideg lé csobogna koponyájában, testéből végleg kiszállt a szenvedés. Csak önkénytelen mozdulatai voltak már: a lány felcsúszott szoknyáját lehúzta s gondos kézzel elsimította - úgy érezte, ha ezt nem teszi meg, valamilyen helyrehozhatatlan hibát követ el. Később pedig, mikor a szomszéd szék alatt egy darab zsíros papirost vett észre, mely csúnya foltként tapadt a sima fapadlón, addig izgett-mozgott, apró lökésekkel, lehetőleg észrevétlenül tolva előre széket s nyújtogatva karját, míg végre elérte, felemelte s mert nem tudta mihez kezdjen vele, belegyömöszölte zsebébe. Arca vörös volt s izzadtságos a nagy erőlködéstől, mire elkészült feladatával. Aztán Dobos őrvezető úr arcát nézte egy darabig: azon semmi nyugtalanság, bizalmatlanság nem látszott, hátrafelé dűlve, kissé fáradtan ült a széken s figyelmesen hallgatta a kamerád beszédét. - Nincs is semmi baj! - gondolta a katona kábultan s egy kétségbeesett pillantást vetett a mennyezetre. Asszonyi rikácsolás, kacajok tompa döreje zúgott háta mögött, poharak [cs]endültek élesen a zene vastag levében, a sárga falon poloskák másztak és térden felül felemelt szoknyákkal táncoltak a nők. Vastag mellük közé bort csorgatott egy részeg őrmester, ágyékukig folyt le hidegen, borzongtak, hajuk felbomlott, rázták és üvöltöltek. Egy betöri ablakon éji levegő húzott be, mint egy dühöngő folyó, de a csillagok kívül maradtak s a gázlámpák egy pillanatra szégyenkezve hunylak be szemüket. A pocsolyás asztalok fölött robbant a bűz. - A halál tisztább! - gondolta a katona. - Az ember kitölti a meleg sírt, ott nincs semmi lyuk, semmi űr. az ember földdé válik és minden egy. Nem sokkal rá felkeltek valamennyien s elvonultak. A kövér asszony vezette el őket a szűk kétágyas szobába, gyertyát kaptak, aztán elbúcsúzott tőlük a kamerád: neki az emeleten van a szobája - mondta. A kutya nyöszörögve kapargált kinn az ajtón, őt is beengedték. Künn fügyült a szél. A katona egy pillanatra kinyitotta a homályos üvegű, újságpapirossal bélelt ablakot: tágas, sötétbevesző udvar feküdt előtte, lombos fák bizonytalan, borzongó körvonalaival. - Hova lép az ember, ha ide kilép! - gondolta rémülten s gyorsan becsapta az ablakot. A szoba vastag, egérszagú levegője megfeküdte a mellét. Felszakította zubbonyát, lerántotta, gyorsan levetkőzött. De a lány még hamarább elkészült s mire a katona az ablak melletti ágyhoz lépett - a másikat Dobos foglalta le -