Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
II. Férfikor - Dunaújvárosi munkások
Ágh István - Bella István: Dunaújvárosi munkások Nyitott kapuA pesti busz körülbelül másfél óra alatt ér le Dunaújvárosba, vagyis nem sokkal később, mintha Soroksárra vagy Szigetszentmiklósra utaznánk. Még nem tudjuk, vajon a földrajzi közelség Budapest művelődési közelségét is jelenti-e^ Mindenesetre, mintha egy pesti - vagy bármely magyarországi - új lakótelepre érkeznénk. Fönt, baloldalt a legfrissebb városrész, a római katonai tábor - a hajdani Castrum - helyén a meredek löszfalra épült magas házak ablakai világítanak át a havasesőn. Lent feketén hömpölyög a 6-os számú műút, autókat, buszokat, minket is sodorva. Biciklis ember, gyalogos sehol. Baloldalt, alul az óváros, Pentele falu szegényes házacskái gyanakvón lesik, mikor sodorja el őket is az ár. A szőlő és a paradicsomkarók nyúlgátjai egyelőre még megvédik őket. Nem így azt a tanyát és gémeskutat, amelyek a város és a Vasmű határán álltak valamikor, s most helyükön modern garzonház áll. A garzonházat Finta László, az Intercontinental építésze tervezte. Eredetileg egy SZTK-rendelőt és egy nyugdíjas-klubot akartak a házhoz, földszintes, hosszú, lapos tetejű épületet, melyet egy zárt udvar kapcsol egybe. Az eredeti elképzelésre ma már csak ez az egy udvar emlékeztet. Ezt a középületet is utolérte az a krónikus magyar betegség, miszerint nem annak használják, aminek építették: a sosem volt SZTK-rendelőből és nyugdíjasklubból művelődési ház lett, a Dunaújvárosi Vasmű Művelődési Klubja. Az építész világos elgondolása így érvényét vesztette, sőt gátolja a művelődési ház funkcióját. S hiába próbálják ma a legrafináltabb módon új céljához alakítani az épületet, a rendelőszobákból, várókból nem lehet egymástól elszigetelt, zajtalan klubszobákat, termeket kialakítani. A szobák egy része egymásba nyílik, bár ezt az avatatlan szemlélő legfeljebb az átszüremlő zajból tapasztalhatja. A sehová sem nyíló ajtókat függöny takarja. A kora esti órákban érkezünk meg. Az utcák kihaltak, üresek, talán a váratlan télvégi szél és hideg miatt. Átfagyva érünk a művelődési házhoz. Az első meglepetés: a kapualjból belépő egyszerre nyüzsgő tömegben találja magát. A művelődési háznak nincs előcsarnoka. A ruhatár, a vécék, a büfé és a nagyterem közötti terület fogadja az érkezőket, helyet ad a tévénézőknek, újságolvasóknak, s a kiállítóknak. Az irodák, a klubszobák helyiségeibe a büfé hídján lehet átjutni. Tizenöt-húsz ember nézi a televízió szombat esti adását. Körülbelül ugyanennyien üldögélnek sörösüvegek mellett a büfé asztalainál. * * A teljes szociográfia megjelent a Kortárs 1974. márciusi, illetve áprilisi számában. A kéziraton szereplő eredeti cím: Munkások után kutatva. 61
