E. Csorba Csilla - Sipőcz Mariann: Arany János és a fényképezés. Országh Antal fotográfus /1821-1878/ pályaképe (Budapest, 2019)

Sipőcz Mariann: Országh Antal és a Nemzeti Színház

A nézőtér kisebb átalakítása Festetics utóda, Ráday Gedeon intendáns működése alatt (1855— 1860) történt meg. Ekkor épültek a színház melléképületei, ahol végre helyet kapott a díszletraktár, a szabó- és az asztalosműhely.

Amikor Radnótfáy Sámuel lett az intendáns (1862-1869), évi hatvanezer forint fejedelmi segélyt kért, hogy a színház anyagi helyzetén segítsen. Érvelésében felvázolta, hogy a közönség igényei növekedtek, miközben nincs elég képzett előadóművész. A színészképzés hiányában évekbe telik, amíg a vidékről felkerült színészek modorosságukat levetkőzik, a külföldről szerződtetett énekesek pedig a nyelvet megtanulják. Az alacsony fizetés miatt képzett karénekeseket sem tudnak alkalmazni. A díszlettár és a ruhatár tíz éve nem gyarapszik, az eredeti

8. Porcellán fényképészeti műterem (Országh Antal): Kaczvinszky Amália karénekesnő, 1863

műsor nem bővíthető, mert a színház nem tud a szerzőknek megfelelő jogdíjat fizetni.

Az 1860-as évek elejére a színház társulatának összetétele is alaposan megváltozott. A Pesti Magyar Színház (a későbbi Nemzeti Színház) nyitóegyüttese nem volt ismeretlen Pest-Buda színházlátogatói számára. A kassai színtársulat drámai részlege 1833-tól tartott előadásokat a budai Várszínházban. A nézők ezeket művészeket látták viszont az új épületben is. A magyar színészet úttörői közül azonban nem mindenki kapott helyet az új teátrumban. Déryné Széppataki Róza a felkínált anyaszerepeket visszautasítva még az első évadban visszatért vidékre. Amikor 1846-1847-ben rövid időre mégis leszerződött, korábbi gázsijának töredékét kapta, s a kritika mint az úgynevezett „síróéneklő iskola” addigra elavult játékstílusának kép- viselőjét értékelte. Ugyanígy nem kapott lehetőséget a kezdő társulatban a vándorszínészet legnagyobb tragilcája, Kántorné Engelhardt Anna sem.

Az 1850-es évek végére a Nemzed Színházban alig maradtak néhányan az alapítók nemzedékéből, helyüket átvette a színészek második generációja. Az együttes legerősebb támasza Megyeri Károly (a Bánk bán 1833-as kassai ősbemutatójának Bibe- rachja), aki a legkisebb szerepből is nagyot és egyénit tudott alkotni. Mindösszesen négy évig volt tagja az együttesnek, 1842-ben meghalt. A szerepeit átvevő Szentpétery Zsigmond 1858-ban távozott az élők sorából.

Megyeri után 1851-ben Szerdahelyi József az alapító gárda következő halottja. Fia, Kálmán a második nemzedék kiváló tagja. O László József, az „első magyar bonvivant” helyét vette át 1854-ben az együttesben. Megnyerő külsejével és kellemes hangjával túl is szárnyalta elődjét. Igazi szerepkörét a francia társadalmi drámákban találta meg.

Telepi György - szintén alapító - 1855-ig állt a színház kötelékében. Kisebb komikus szerepekben is fellépett, de színészként kevésbé volt jelentős. Díszletfestői és tervezői minőségében annál értékesebb tagja volt az együttesnek.

Egressy Gábor nagy riválisa, idősb Lendvay Márton 1854-ben szélütés következtében távozott a színpadról. Egressy és Lendvay állandó művészi versengése igazi színházi csemegét jelentett. Sokszor ugyanabban a szerepben igyekeztek túlszárnyalni egymást. Lendvay - Egressyvel ellentétben 88