E. Csorba Csilla - Sipőcz Mariann: Arany János és a fényképezés. Országh Antal fotográfus /1821-1878/ pályaképe (Budapest, 2019)
E. Csorba Csilla: Arany János és a fényképezés
műgyűjtőtől származik, amely tőle Vasberényi Gézához került, aki szintén továbbadta, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum 2017-ben megvásárolta.56 Az eredeti pozitív ma is kiváló állapotú, a szélein látható csak ólomfehér oxidáció. Egy róla készített korai nagyítás, amely feltehetően fekete ovális préseltpapír keretben az Arany család falán is függhetett, ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona.57 A csoportos családi fénykép, amelyet a legtöbb esetben oldalfordítottan közöltek, tovább élt a képzőművészetekben s a sajtóközleményekben is, mégpedig Arany alakjának önálló megjelenítésével, így van ez a neves festő, Horovitz Lipót festményén, az arról készült metszeten,58 Roskovics Ignác rajzán, s a Vasárnapi Újság által 1917-ben59 közölt, s innen máig legendaként továbbélő montázson.60 Keresztury Dezső pl. úgy tudta, hogy a családi képről ismert Arany-alakot mutató fénykép egyedül Babits Mihálynak volt meg szobája falán, s lakása pusztulásával az is odalett.61 Miért pont Országh? Országit Antal (1818-1878) rövid idejű pesti működése manapság már kevéssé ismert, még a fotótörténet iránt érdeklődők is ritkán találkoznak nevével. Ennek köszönhető, hogy a kérdés - vajon miért éppen őt választotta a minden ábrázolástól ódzkodó költő - ez ideig nem merült fel. Országh nevével minden különösebb magyarázat nélkül találkozunk a fénykép első publikálásakor (1881) éppúgy, mint a később megjelent ikonográfiában is.62 Befolyásolhatta-e Arany műteremválasztását az Országh iránti morális (segítő) szándék, szakmai elköteleződés, lehetett-e a fényíráson túl más közös pont is az életükben? A fényképész szakma az 1850-es évek második felétől válik népszerűvé, s különösen az 1860-as évek elején sorra nyílnak fényképészműtermek Pesten. „A fotográfus szakma helyzetét és emelkedését néhány statisztikai adat bizonyítja a legjobban. 1860-ban 19, 1861- ben 24, 1863-ban és 1867-ben 27, 1868-ban pedig 33 pesti és budai fotográfust tartott számon a Pester Lloyd Kalender.”63 Közülük nem egy korábban képzőművészettel, festészettel már nevet szerzett alkotó kényszerű, vagy az újítás iránti elkötelezettségből táplálkozó elhatározása révén nyílik. írói körökben jól ismert Tiedge János Kristóf téri műterme, Vörösmarty egyetlen jellemző erejű fotográfiája alkotójának a neve, aki 1862- ben Londonban népviseleteket bemutató képeivel elismerő díjat nyert. 1855-ben nyit atelier-t a külföldet járt, felfedezéseket magáénak tudható Si- monyi Antal. Az ügyességéről ismert Mayer György fényképész munkáit sokan becsülik, Borsos József felhagyva a Bécsben folytatott festői tevékenységével, 1861-ben nyitott műtermet a régi Botanikus-kertben, arcképfestő barátjával, Doctor Alberttel együtt. Barabás Miklós festő 1862 októberétől áll a közönség rendelkezésére az Úri utca 8. szám alatt, Fajth János látszerésszel társulva.64 Talán nem véletlen, hogy ebben a megemelkedett érdeklődéshullámban jelent meg az első jelentős összefoglalás a fényképezés múltjáról és jelenéről: Tömösváry Lászlónak a Magyar fényképész kézikönyv fényképészek és műkedvelők számára című munkája 1863-ban. Ebbe a fényképészeti boom-ba, a képzőművészet és a fotográfia párharcának tűnő időintervallumba helyezhető Országh Antal megjelenése a fővárosi műteremkínálatban. Korábban, az 1850-es években, mint író, fordító, rajzoló már ismert lehetett Arany baráti körében is. írásai leggyakrabban Császár Ferenc 1853-ban indított Divatcsarnok című lapjában jelentek meg. A stílusában, megcélzott közönségében nem egészen Arany köréhez közelálló lap szívesen közölt Országhtól színes tudósításokat, külföldi beszámolókat. Publikált Festetics Leó irodalmi jellegű „nemzeti színházi lapja”, a Délibáb hasábjain is, amely ugyancsak 1853 elején indult. A „hazafias-nemzeties” irányú, vegyes szerzőgárdával felvonuló lapot Arany Tompának ekként jellemzi: „Flogy illy virágos irálylyal élek, azon ne csodálkozzál, mert ebből tetszik ki, hogy olvasom a Divatcsarnokot, mellyet te, szerencsétlen fúrulyás, talán csak híréből ismersz.”65 A Délibáb Arany szerint „követni látszik Jókai elvét: tücsköt-bogarat, akármit csalt sok legyen! mert irodalmunknak extensiv terjedésre van szüksége. Ezért mondta programmjában, hogy senki sem olly gyenge közöttünk, hogy az irodalom nélkülözhetné. Tehát a ki írni akar, arra az irodalomnak okvetetlen szüksége is van. Kinek a pap, kinek a papné.”66 Éppígy ismert lehetett Arany előtt Alexandre Dumas A párisi mohikánok (Pest, 1854-1861) című regé20
