E. Csorba Csilla - Sipőcz Mariann: Arany János és a fényképezés. Országh Antal fotográfus /1821-1878/ pályaképe (Budapest, 2019)
E. Csorba Csilla: Arany János és a fényképezés
munkájából adódóan figyelemkörébe kerülő, reflexióit kiváltó fotográfiák érdekes, akár általa is inspirált darabjait. A közelmúlt irodalomtörténeti kutatásai az életmű kritikai igényű kiadásán túl egyre többet foglalkoznak az Arany élethelyzeteiből adódó, a művekre is kiható személyes momentumokkal, valamint olyan művelődéstörténeti kérdésekkel, amelyek összefüggésbe hozhatók az alkotás módszertanával, a költő szerteágazó tevékenységi körével. Talán nem véletlen, hogy ehhez az új szemszögű megvilágításhoz néprajzos, színháztörténész, művészettörténész, zenetudós véleményét is kikérték.14 Az elmúlt évtizedek egyre táguló körben folyó kultúraközi kutatásai a vizualitással kora ifjúságától szoros kapcsolatba hozható Arany líráját a korában divatos mediális környezet hatása szempontjából is vizsgálták. A valós és az imaginárius, s nem egyszer a transzcendens (világok) találkozása: a képmuto- gatók, panorámás bódék (A képmutogató), ködfá- tyolképek, vagy fantazmagóriák (Az örök zsidó), levegőképek (Epilógus) műveiben való szerepeltetése arról győzte meg a verseit elemzőket, hogy a társtudományok, művészetek bevonása Arany lírájának értelmezésekor az irodalom önismeretének, művészetekhez való kapcsolatának elmélyítését eredményezhed. Talán nem véletlen, hogy az ebbe a témakörbe vágó intermediális kutatás egyik első képviselője a fiatalon elhunyt fotótörténész, Kolta Magdolna volt.15 Albumba zárt életek A fényképezés feltalálása, majd gyors elterjedése a 19. század egyik legnagyobb vívmánya, amely nemcsak a hagyományos látásmódot: az érzékelést, a távlattant, s az emberi arc megfigyelésének módját változtatta meg, hanem mint újszerű kihívás a hagyományos művészeti műfajokat gyakorló alkotókat a 19. század közepétől olyan feladat elé állította, amelyre elutasítóan vagy befogadóan, értőn vagy kívülállón, de válaszolni kellett. Arany János gyermekkorától vonzódott a képi ábrázolásokhoz, a rajzolás kedvtelése egész életében elkísérte, nyitottan, s ha kellett kezdeményezően vált az új technikai felfedezések, így pl. a fotográfia által keltett viták szereplőjévé. Maga, ha nem is gyakran, de a kor szokásaihoz képest elegendő alkalommal ült a fényképész lencséje elé, s a róla készült felvételeket a gyakorlat, s hasznosság szolgálatába állította. A 19. századi írók és költők egy része (Petőfi, Lisznyai, majd Jókai) a képet, fényképet a tudatos imázsalakítás, a „sztárszerep” érdekében használta; ugyanakkor többek, így Arany számára is a fényképezés előnyeinek felismerése nem csupán abban állt, hogy üsztelőiknek kellő számú vizitkártyát küldhették, hanem felismerték az új médium hasznosságát, s pl. a könyvek illusztrálására szánt képek előállításában is nagy szerepet szántak neki. A hazai példákon túl e korszakban nem egy külföldi szerzőt találunk, aki él a fénykép adta új lehetőségekkel: legmarkánsabban talán Victor Hugo, aki kényszerű száműzetéséből fotó-önportréival üzent Franciaországnak, s ezt a médiumot használta szabadságvágya, függetlensége kinyilvánítására. A modernitás iránti elköteleződésnek tudható be, hogy 1856-ban megjelent kötete élére a korábban megszokott metszet helyett fényképet ragasztatott.16 Arany János és családja fényképhagyatékának képletes rendezése kapcsán kerültek elő köz- és magángyűjteményekből azok az elfeledett, mondhatjuk soha nem látott képek, melyek által árnyalni tudjuk a költő személyéről, külső megjelenéséről és habitusáról alkotott látásmódunkat. Élete során nemcsak róla, valamint közelebbi és távolabbi családtagokról készültek ábrázolások, de vélhetően barátai, tisztelői is elhalmozták képes üzenetekkel. (Gyűjteményében a hazai és külföldi tudósok, irodalmárok bármelyikétől lehetett ábrázolás, gondoljunk például arra, hogy Reményi Ede hegedűművész 1865-ben Victor Hugo egy fotójával ajándékozta meg, s Humboldt arcképe is a nagyszalontai gyűjtemény része volt.) Hosszú időn át úgy képzeltük el a költőt, mint aki a kor dinamikus változásaitól, újszerű felfedezéseitől, jelenségeitől, s betegsége árnyékában a társasági élettől is elszigetelten élt. Napjainkban, miközben teljesebben tekinthetünk bele levelezésébe, az általa irányított lapok cikkválasztékába, s titkári működésének szerteágazó részleteibe, láthatjuk, hogy akarva-akaradanul, de leginkább a sok teher mellett is nyitottan figyelt a körülötte zajló életre, annak minden módosulását, újszerű felfedezéseit követni igyekezett. Arany János, amint az levelezése kiadástörténe- téből tudható, gondosan megőrizte, rendben tarii
