Kádár Anna: Titkos átjáró. Múzeumi mesekönyv (Budapest, 2019)

Hetedik fejezet

mert hatalmas szúnyogok zúgtak el mellette gyors egymásutánban. Futott, ahogy a lába bírta, ameddig meg nem pillantott egy teteje-nincs palotát, amelynek kilincsei még Paliéinál is magasabban voltak. Egyet ugrott, és maga is meglepődött: a palota ajtaja feltárult, és Kukorica Jancsival az óriások birodalmában találta magát...

Jeromos becsukta a könyvet, megdörzsölte a szemét és lepillantott. Henrik békésen olvasott az egyik asztalnál, Dió pedig időközben elhelyezkedett a kandalló előtti szőnyegen. Semmit sem vettek észre. Jeromos elmosolyodott és egy másik könyv után nyúlt, miközben azt suttogta, csak úgy magának: Vajon hova vezethet ez a titkos átjáró?

Számtalan kicsi, nyúlánk, pufók, barna, szürke, foltos mackót pillantott meg. Békésen üldögéltek a könyvtár legváratlanabb pontjain: a karzatról nézelődtek vagy éppen az olvasóasztalokon beszélgettek arról, hogyan várták a játékboltban, hogy valaki végre rájuk találjon, vagy milyen sakklépés a kedvencük, amivel sorra nyerik a makk-sakk partikat.

Ez egy igazán békés átjáró, félreteszem későbbre. Csinos könyvecskét vett elő és kuncogva nézegette a borítóját.