Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Képleírás és keletkezéstörténet - Törökfalvi Pap Zsigmond | Petőfi nagybányai látogatásáról készült rajzok | 1847
benn, s hol lehet még onnan a belső vége? Mentünk, mentünk a hosszú szűk folyosón befelé, mint töltés a kolbászba, egy darabig egyenesen, aztán föl és alá, végre távolról halk kalapácsolásokat hallottunk, s föl-föl kezdtek tünedezni a bányászok lámpái, meg eltűntek, amint tovább haladtunk, mint a csillagok a fekete felhők között. Talán nincs nyomorultabb élet, mint a bányászok élete. Túrnak, túrnak ezek a sápadt vakondokok távol a napvilágtól, a természettől, mind halálig; és miért? Hogy legyen gyermekeiknek és feleségeiknek min eltengődniök s legyen mit eltékozolni azoknak, akik nem gyermekeik és nem feleségeik. Mért nem támad oly földindulás, mely a világ minden bányáját összerázná és a föld legközepéig süllyesztené? [...] nem lenne pénz és lenne boldogság." (Úti levelek Kerényi Frigyeshez) Ez a méltán elhíresült részlet azon ritka alkalmak egyike, amikor Petőfi személyes, megrendítő élmény kapcsán írt a számára felháborító szociális egyenlőtlenségek felszámolásának szükségességéről, a sokszor használt „forradalom" szó konkrét tartalmáról. A Törökfalvi Pap Zsigmond-féle emlékrajz a fenti tapasztalatokkal ellentétben egy kedélyes kirándulást, majd a bányalátogatást követő vidám majális hangulatát tükrözi, a városi embernek a természetbe tett kiruccanását, a társas szórakozás örömét. A kép hat, egymás mögött lépegető férfit ábrázol, akik a „GLÜCK AUF" (Szerencse fel!) feliratú bányabejárat felé tartanak. Az egyes alakok alatt a személyüket azonosító név olvasható: „Conducteur - Petőfi - fattyú - Schreiner (Rényi) - Papsiga - Lauka Józsi - Tarjáni Vili." A sort tehát a kirándulás helyi vezetője nyitja, őt követi Petőfi, aki mögött egy bányászgyerek halad. Majd Schreiner (Rényi) József zelestyei üveggyáros, s Törökfalvi Pap Zsigmond, a rajzoló lépdel. Utánuk Lauka József, Szendrey Júlia franciatanára, Petőfiék esküvői tanúja valamint Tarjáni Vilmos megyei esküdt látható (Rózsa, 2000, 108-110.). A rajzoló profilból örökítette meg a kirándulás résztvevőit, köztük Petőfit is, aki - nem véletlenül - a leginkább kidolgozott figura a képen. Arcéle és szakálla alapján jól felismerhető, hogy az egyenes, peckes tartású, sétabotos költő a sor élén, a vezető mögött halad. Noha a rajz mozgást kíván ábrázolni, a figurák meglehetősen statikusak, kivéve Petőfit, akinek mozdulatai a többiekhez képest frissességet és elszántságot tükröznek. A Petőfi- alak határozottságát és elevenségét, a költő jókedvét indokolhatja a pár nappal korábbi lánykérés élménye - Petőfi a kirándulással tulajdonképpen Szendrey Júlia édesapja válaszára várva üti el az időt -, melynek felemelő élményét majd az Úti levelekben osztja meg közönségével: „Ott voltam másrészről én... ismeretlen jövevény, kit sárral mázolt be az előítélet és nyilaival lövöldözött meg a rágalom és nem értem rá, így szólni hozzája: én nem olyan vagyok, amilyennek látszom, amilyennek a világ látni akar! s ő mégis engemet választott. Oh, e leányban isten lakik, ki belát az ember kebelébe, ki látja a tenger iszapos fölszine alatt mélyen a tiszta gyöngyöket. Áldott legyen az ő neve, amily áldott vagyok én őáltala!" (Úti levelek Kerényi Frigyeshez) KÉPLEÍRÁS 58 ARCpoetica
