Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Hajnóczy Péter: A fűtő
Kolhász, mint „felelős bíró”, kijelenti: „küldetésének egyetlen célja, hogy érvényt szerezzen az egy és oszthatatlan igazságnak, és az ügy felülvizsgálata során félelem és bosszúvágy nem vezette”. Kötelességének érzi, hogy az ügyben hozott igazságtalan döntés megsemmisítését és a bűnösöket elmarasztaló igazságos ítéletet a címzettek tudomására hozza, és egyben felszólítsa őket, hogy „az igazság győzelmét a világ népeivel haladéktalanul, minden rendelkezésre álló eszközzel hirdessék”. A Kiáltványt az ügy súlyához és jelentőségéhez méltó módon kívánja a címzettekhez juttatni, nevezetesen „a tiszta és pártatlan közvetítő elem, a tűz révén”. Ezután Kolhász gondosan összehajtogatta és borítékba csúsztatta a Kiáltványt, leragasztotta a borítékokat, a kályha vasrostélyára helyezte és meggyújtotta őket. Kolhász másnap reggel megfürdött, körömollóval kivagdosta az orrából kiálló szőrszálakat, és frissen vasalt szürke öltönyben lépett az utcára. Egy darabig sétált, aztán egy önkiszolgáló étteremben virslit evett, ivott rá egy üveg sört, majd egy festéküzletben vásárolt tíz liter benzint és egy tízliteres, narancsszínű műanyag kannát. Villamosra szállt, aztán hosszan gyalogolt, míg megtalálta az elképzelt helyet. Megállt, a kannát letette a sárba, körülnézett. Nem látott sem lakóépületet, sem fákat, sem embert, sem macskákat. Kolhász levette a kabátját. Fújt a szél; Kolhász a karjára hajtotta a kabátot, összerázkódott a hidegtől. Ismét körülnézett a sáros térségen, mint aki széket vagy fogast keres. Tekintete a sárga műanyag kannára tévedt, megtapogatta zsebében a gyu- fásdobozt, darabig nézte a kannát, és hirtelen a kannára öltötte a nyelvét. Azután arckifejezést váltott: most komoly és töprengő volt az arca; hátat fordított a narancsszínű kannának, kigombolta, levetette és a karjára hajtogatta az ingét. Végül az atlétatrikóját is levetette: meztelen felsőtesttel, szétvetett lábakkal állt a sárban, arccal a szélnek, tágra nyílt szemekkel. (...) (1975) 93
