Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Olvasatok - Gantner B. Eszter: A magyar értelmiség és Berlin kapcsolatai a századelőtől 1933-ig
szovjet-oroszországi tanácsrendszerhez hasonlóan egyfajta tanácsköztársaságot akart létrehozni. Berlinben véres utcai harcok zajlottak, majd január I 5-én Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot tiszti különítményesek meggyilkolták. A sikertelen felkelés ennek ellenére tovább táplálta a forradalmi mítoszt, ami elválaszthatatlanul öszeforrt Berlinnel. A város vezetése szintén baloldali volt, a városházán szociáldemokrata többség kormányzott. I 920-ban Wolfgang Kapp vezetésével a birodalmi hadsereg (Reichswehr) egyes alakulatai más szélsőjobboldali militarista alakulatokkal együtt megpróbálták megdönteni a szociáldemokrata kormányt, a puccsot utcai harcokban a szociáldemokrata párt és a kommunista párt által szervezett általános munkássztrájk törte le. A harcok, a politikai zűrzavar lassan részévé váltak a város mindennapjainak: „Időnként kitört a ’forradalom’, de a véresen komoly Spartacus-napok elmúltával az effajta felvonásközi botrányokat senki nem vette túlságosan komolyan, maguk a résztvevők sem.(...) A 'forradalom' legtöbbször, például a Kapp-puccs napjaiban is, zörejtelenül zajlott le, s a közvetlenül nem érdekelt kortárs mindössze annyit vett észre belőle, hogy kialudt a villany, nem szólt a telefon, a fogadók szobáiban nem folyt a vízcsapból a víz, és ásványvízben mosakodtunk.(,..)3 Az I 920-as év e város történetében nemcsak politikai izgalmakat jelentett, hanem egy új szerkezeti-szervezeti felépítést is, amelynek révén Nagy-Berlin, Európa legnagyobb kiterjedésű városa jött létre.4 A weimari köztársaság gazdasági és politikai konszolidációja eredményeképpen Berlin fejlődése felgyorsult: repülőtér épült, kibővült a gyorsvasúthálózat, megnőtt a motorizáció, 1925-től új, a Bauhaus szellemében fogant szociális lakásnegyedek épültek. A nagy ívű fejlődés máig meghatározza a Berlin-képet: egy modern metropolisz, amerikaias tömegkultúrával, az európai avantgarde központja, vagy ahogyan Márai Sándor nevezte: „egyetlen nagy laboratórium". Az első világháborút követő évek modernizmusa, a lassan stabilizálódó, a német történelemben új fejezetet nyitó demokrácia, a merev társasalmi szerkezet fellazulása és a nők emancipálódása mind hozzájárultak annak a jelenségnek a kialakulásához, amelyet a mai napig „die Goldenen Zwanziger“ névvel illetnek. II. II. Az emigráció „Emigráns lettem. Amit magyar költőként önmagámon építettem, elveszítette talaját. Hiábavaló volt. Szélsőségesből materialistává lettem. Szellemileg is elhagytam a földet, amelyből táplálkoztam, amelyen fejlődtem. Az egész hiábavaló volt.“5 Balázs Béla sorai, melyeket azután fogalmazott meg, hogy I 930-ban Berlint elhagyva Moszkvában telepedett meg, mindazokra érvényes, akik politikai okokból hagyták el hazájukat, szellemi és kulturális környezetüket. Maga a fogalom ('migráció’) szó szerint helyváltoztatást jelent. E mögött pedig - különösen az értelmiségi emigránsok kapcsán - meghúzódik a kérdés, vajon az alkotó-erő 85
