Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Olvasatok - Gantner B. Eszter: A magyar értelmiség és Berlin kapcsolatai a századelőtől 1933-ig
_ az új helyen, az új környezetben újra működésbe hozható-e, vagy az emigráns, mint az sok esetben történt, új környezetében elszigetelten, kapcsolatok nélkül él.6 A magyar emigránsok közül sokan (például Bíró Lajos, Gábor Andor vagy Balázs Béla, de említhetnénk Gyömrői Editet, Lukács Györgyöt vagy Berény Róbertét, akik a Tanácsköztársaság bukását követően hagyták el Magyarországot) emigrációjuk ideje alatt is folytatták valamilyen formában a Magyarországon elkezdett alkotó tevékenységüket, ma többüket az első világháború utáni modern magyar kultúra alakítójaként tartjuk számon. Az emigrációban tevékenységük egyfajta másodvirágzást élt meg, melynek során kitágították az addig adott nemzeti kereteket. A emigránsok nagy része Bécs irányába hagyta el az országot. Az osztrák kormány késznek mutatkozott arra, hogy a politikai menekülteket nagyobb tömegben is fogadja. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy az emigránsoknak csak egy része vett részt közvetlenül a Tanácsköztársaság eseményeiben. Ahogyan Mannheim Károly fogalmazott: „Az emigránsok valamennyijét a forradalom szórta ki ugyan, de azért nem valamennyi forradalmár. Volt igen sok mitlaufer, akit részben a tömegszuggesztió, részben az érvényesülés mohósága, a konjunktúra reménysége ragadta be a forgatagba, anélkül, hogy valaha is részt vettek volna a mozgalomban, vagy lett volna bennük valamelyes forradalmi készség - sőt, még sokkal kevesebb sem, meg a regresszióra való igazi hajlandóság sem. A forradalom bukása természetesen ezeket is érte, és csak az emigrációban ébredtek fel. Mert a menekülésben serények voltak, eleinte vígan viselték is, mert azt hitték, hogy a játék nem sokáig tart, és egyelőre érdekes volt a parti.“7 Az I 9 I 9-et követő évekre vonatkozóan szinte megállapíthatatlan, hányán is lépték át a német birodalom, illetve a köztársaság határát. Sokan a csehszlovák-német zöldhatáron át próbáltak bejutni, mások Bécsen keresztül, hamis papírokkal utaztak Berlin felé, mint a későbbi Bauhaus-professzor, Moholy-Nagy László. Másfelől a német belügyi hatóságok sok esetben rosszul értették és jegyezték fel a magyar emigránsok neveit, azonosításuk ezért is nehézségbe ütközik. Csak a Horthy-rendszer konszolidációjával és a weimari köztársaság megszilárdulásával épült ki a német és magyar belügyi szervek közötti együttműködés, így a húszas évek közepétől már egyértelműbben felvázolható az emigránsok mozgása és tevékenysége. A berlini emigráció szociális háttere nagyon sokszínű volt, és a korabeli forrásokból is heterogén emigráns-társadalom képe rajzolódik ki. I 9 I 9 és I 933 között több hullámban érkeztek magyarok a városba, I 926-ban pedig enyhébb visszavándorlási tendencia figyelhető meg, ami az I 926-ban kihirdetett amnesztiával függött össze (ekkor tért haza többek között Berény Róbert és Kernstok Károly). A vázoltak alapján a következő csoportok állíthatók fel: • A Tanácsköztársaság bukását követően I 9 I 9/20-ban elsősorban a forradalmakban aktívan résztvevők, vagy az azzal szimpatizálók hagyták el az országot: köztük számos kiváló művész (pl. Tihanyi Lajos, Berény Róbert, Kernstock Károly, Bíró Mihály), író 86
