Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)

Olvasatok - Lenkei Júlia: „Idegen zaj, idegen fények..." - Balázs Béla berlini korszakai

egy nagy, zuhogó ár. Még a nagy házak is tornyosodó, óriás, barna kőhullámok. Ez mind el akar temetni. Ezt mind le kell gyűrnöm, fölékerekedni és uralkodni rajta.”3

Nagykanállal habzsolja a művészetet és a tudományt. Megnéz minden fontos kiállítást, színházi előadást, ott van minden fontos zenei eseményen, falja a kortárs irodalmat. A modernitás kérdései foglalkoztatják: „Német modernitás csak a ’Kunstgewerbé'- ben van és a karikatúrában. Talán, mert abban is sok az ornamentikái elem. A poézisben az egyetlen Dehmel. De hát az, úgy nézem, sem sokat jelent. Jobban kell megismernem. Hauptmann Gerhart külön áll, és nem elem a német kultúrában. Majd jajgatnak, ha meghalt. Ami modernitás különben van, az északi és francia.”4 A vizualitás, a dekorativitás, a formafontosság, illetve a megragadott pillanat és hangulat iránti érzékenysége, amely későbbi munkásságára olyannyira jellemző, talán Berlin hatására (is) formálódott. „Hogy a németeknél most a képzőművészet a divat, abban is a dekoratív rész. Hogy öltözködést és bútorozást oly komoly művészetszámba vesznek, akár egy Beethoven-szimfóniát. Hogy egy szép kötés és érdekes iniciálé megrendíti őket, és nagyobb ’Erlebnis’, mint a regény, melyet díszít.”5 A Nyugatban 1909-ben közölt Művészetfilozófiái töredékekben jelennek majd meg ehhez egészen hasonló mondatok. Ugyanakkor, mint az előbbiekből is látszik, rajong az amúgy másfajta érzékenységet mutató Hauptmannért. „Tegnap este elmentem egy Hauptmann-premierre (Jungfrauen von Bischofsberg), a Lessing-Theaterben tapsoltam és lelkesedtem. Szidtam a németeket, akik pisszegtek. Megrészegedtem a boldogság melankóliáján, a gyümölcsteljes aranysárga ősz dalán - azon az isteni sóvárgó poézison, amely bánatosan kacag és játszik - hiszen oly feneketlen mélység, amely fölött eltáncol, hogy minden komolykodás nevetséges volna - Hauptmann."6

Rajongása a személyes kapcsolatfelvételig is elviszi. „Február 9. Sejtettem, hogy a germán kritika ütni fogja a Jungfrauen von Bischofsberget. Még Kerr is értetlen. írtam Hauptmannak egy levelet, aláírtuk mind a négyen. Küldött négy Jungfrauen-példányt, és beleírta a nevét. Az enyémbe: ’Mit Dankbarkeit zur Erinnerung Gerhart Hauptmann 1907. Febr. Berlin.’ Zur Erinnerung - vagyis kontaktusba léptem vele. Az egyetlennel, akit a mai poézisben komolyan veszek. Az egyetlennel, akit közvetlen elődömnek érzek. Akármilyen különböző is a tárgyunk és a hangunk. De van itt valami. A lényeg. Az egyetlen, akivel rokonnak érzem magam. Csodálatos!"7

Az egyetemen Dilthey filozófiaóráit látogatja. „Dilthey szemináriuma oly komoly, hogy majd még kedvet kapok a filozófiához (nem csak a filozofáláshoz). No nem nagy a veszedelem. 'Egy nagyon öreg, nyugalomba vonult [professzor vagyok] - mondja. Nemsokára talán tudni fogok mindent, vagy még ennyi alkalmam és eszközöm se lesz, mint most - a hátralevő néhány napomban hadd foglalkozzam a mivoltom, a tudásom problémáival. Ti, fiatalok [...] (vagy tízen ülünk együtt) - segítsetek. Sorra vesszük a kérdé1 1 3