Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Az irodalmi emlékkiállítás, egy szerző hagyományos múzeumi bemutatása az életrajz narratíváját követi. Ennek alapja általában - a rendelkezésre álló kéziratos anyagra, a dokumentumokból származó adatokra és szóbeli emlékezésekre támaszkodó - tudományos mű, vagyis egy irodalomtörténész által szavakba, jelenetekbe öntött „fiktív” történet. A forrásokból alkotott szöveget, az egyedi megformálást azonban többnyire jelentősen befolyásolják, deformálják, sokszor felülírják az életmű életrajzinak tűnő elemei. A tudományos-kultikus életrajzi narratívát alkalmazó múzeumi prezentáció eszközrendszere jelentősen eltér az irodalomtörténeti, szöveges megformálástól. Célja az információk felidézése mellett a néző és a tárgyak közötti szimbolikus kommunikáció megteremtése. Kiállításunkban tehát ez a térrész az emlékezés-emlékeztetés tárgyi fogódzóira kérdez rá. Az Önarckép álarcokban című tárlatban az emlékkiállítás felületeinek műtárgyválogatása két kultikus szövegre épül. Az egyik a költő „önéletrajza", vagyis a kor meghatározó irodalmi tekintélye, Gyulai Pál számára írott, többé-kevésbé nyilvánosnak szánt önéletrajzi levél.1 Arany ekkor 38 éves, egy kisvárosban él tanárként, de már jelentős publikációkat tud maga mögött, nagytekintélyű irodalmár is - sőt, bizonyos értelemben talán maga „a magyar költő”. Ez az önéletrajzi levél tehát Arany korabeli imázsaként is olvasható.2 Ugyanakkor azt is figyelembe kellett vennünk, hogy az utókor reflektálatlan magától értetődőséggel mossa össze ennek az önéletrajznak egyes állításait az Arany-versek életrajzinak látszó elemeivel. Például azt a passzust, hogy „belőlem papot vártak”, és a gyermekkori költői próbálkozásokra vonatkozó részt könnyű megfeleltetni a Családi kör életszituációjának, ahol Arany így ír egy mellékszereplőről: Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra: E fiúból pap lesz, akárki meglássa! Legalább így szokta mondani az apjok. Noha a fiú nem imádságon kapkod: Jobban kedveli a verseket, nótákat, Effélét csinálni maga is próbálgat. A család, a környezet részben hasonlít, részben eltér attól, amit a költőről tudunk: hiteles lenne a földművesként dolgozó apa, a család értelmiségi karrierterve, a legidősebb fiú versfaragó képessége, de nincs testvéridül, Arany nővére a költő születésekor már külön él, férjes asszony. Másik alapszövegünk Voinovich Géza irodalomtörténész monográfiája. (Voinovich, az édesapja szellemi hagyatékát gondozó Arany László özvegyét vette feleségül, még a teljes kéziratos hagyatékot ismerte.)3 Ez a mű azért vált kultikussá, minden Arany-kutató számára megkerülhetetlenné, mert már megsemmisült szövegekre, képekre, helyszínekre is hivatkozik és felgyűjtötte a családi, ismerősi anekdotákat, a szóbeli hagyományt, tehát tudományos forrásértéke mellett az Arany-kultusz legismertebb szövege. Petőfi első, váratlan betoppa- nását például a családi emlékezet úgy meséli el, hogy Arany a gyümölcsösben kötözgetett egy fiatal diófát, mire Petőfi így köszöntötte volna: „Addig éljen, míg abból a diófából ki nem tellik a koporsója.”4 Ez az anekdota valószínűleg felhasználja a Kertben című vers elemeit. 56
