Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Voinovich szövege a tudományos értekező prózában ma szokatlan eszközrendszerrel él: átéli az elbeszélt eseményeket, képzel és beleképzel - vagyis különösebb aggodalom nélkül konstruál olyan életszituációkat, melyekre nincs közvetlen bizonyíték. A Toldi megírásának folyamatáról például azt olvassuk, hogy Arany a főhőst „szinte szeme előtt látta, egy levegőt szítt vele”, és „lassanként életre melegült lelkében a tetszhalott monda,”6 a műben pedig „minden alak az utolsó csepp vérig magyar, egészen az elemezhetetlen vonásokig, melyeket csak érezni lehet, nem magyarázni.”6 Vagy egy másik példa. Arany Petőfinek írott közismert levelében túlterhelt hivatalnokként és gondos családapaként mutatja be magát, aki csak reggelenként szentelhet egy kis időt az alkotásra,7 s Voinovich ezt így egészíti ki: Képzeljük a jegyzői lakot, amint homályos téli hajnalon ablakát megfesti a lámpa világa: bent, a belső szobában még szunnyadnak a gyermekek; itt a csöndben egy férfi hajlik a zömök, rácsos íróasztal fölébe; záros fiókjában Petőfi levelei vannak rendbe rakva; lapján kinyitva llosvai krónikája; levelei között az agg hős árnya bolyong, Buda tornyai tűnnek elé - míg az utcán sűrűbb lesz a fagyos rögön a járó-kelők kopogása, a jelenések szétfoszlanak, az utcaajtón egy komoly férfi lép ki, és maga elé nézve megy a községháza felé.8 Voinovich háromkötetes életrajza sajátosan deformálta - úgy is fogalmazhatnánk, „dogmatikai rangra emelte’’9 - Arany-értésünk egyik alapforrását: nem mindig lehetünk bizonyosak afelől, hogy melyik állítása mögött állnak akár kortársak szóbeli visszaemlékezései, akár azóta elpusztult írott dokumentumok; s mely állítások erednek a nemzeti feladatként kultuszt építő irodalomtörténész látásmódjából. Az emlékkiállítás-rész látványstruktúrája két tengely mentén kívánja képekkel és tárgyakkal megidézni, „re-konsruálni” Arany János életidőszakának vizuális környezetét. Az egyik szempontunk a műfaji sokszínűség bemutatása volt, a muzeológiai rekonstrukció határainak érzékeltetése. Ahogy a képen látszik, a költőt körülvevő, látható világ elemeinek ábrázolásai (festmények, egyedi és sokszorosított grafikák, dokumentumok) a falakra kerültek, a személyes, kézbevett, használt objektumok (autográf kéziratok, könyvek, tárgyak) a vitrinekbe. Egyfajta körképet kívántunk adni arról, mit láthatott, mit tapasztalhatott Arany élete négy fontos helyszínén, négy időszakában. A másik tengely az Arany-életmű ma centrálisnak tekinthető kérdésére, a „népiesség”'0 problémakörére utal: hol voltak a 19. században a látható, érzékelhető választóvonalak a magas- és a populáris kultúra között? Megfogható-e a mai vizuális környezetben a regiszterváltás? Ismerünk-e Arany irodalmi programjához hasonló képzőművészeti programot? Tudunk-e párhuzamot mutatni a népi kultúra - tehát a népköltészeti-közköltészeti tudásanyag,” vagyis (nem a mai értelemben vett folklórkincs, inkább) a „köztudalom”,12 paraszti dallamhagyomány, népies műdal, ponyvaszöveg - értékeinek a magas kultúrába olvasztására? A látvány összessége - szándékunk szerint a fenti cél érdekében - a látogató fantáziájának megmozgatását szolgálja: a jól ismert életrajzhoz szokatlan vizuális benyomásokat, kontrasztokat illeszt, így teszi kézzelfoghatóvá a különbségeket, egymás mellé helyezve a magas- és a populáris kultúra termékeit. A bemutatott műtárgyak között, ennek szellemében, vannak jól megkomponált 57
