Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
Arany János, Önkarikatúra, 1851 Cifra selyemkendő volt vetve nyakába, de keble Halmai félnyiltan mosolyogtak alóla, dagadvák Nyári melegségnek vérduzzasztó erejétől. Lábai, a picinyek! födözetlenül ikraközépig, Mint tejben fürödött pipatajt, vérszín papucsából Gömbölyűén kelvén, a gyep zöld bársonya mellett Nemzeti színt adtak, s mivel a tűzlelkü Hamarfyt Érdekeié minden, mi honátjuttatta eszébe, Talpra szökött, s derékon karolá a szöghaju szüzet. (Az elveszett alkotmány, IV/34-42.) A hős ezt követően azonban hiába „ontja a bujaság izzó nyílvesszejét", az igéző leány vén banyává változik. Az elbeszélő túlcirkalmazott képleírását, kontrasztot növelő fokozását szintúgy inspirálhatták karikatúrák, hiszen ez - ismét Greguss definícióját citálva - „olyan kép, mely tárgyát a jellemzőnek túlzása által elferdítve adja elő”.33 Ráadásul a „nagy láttató mester" itt szándékosan a Zalán futása költői képeinek kifordítására törekszik,34 vagyis a karikaturisztikus módszerhez ugyancsak kapcsolódva alkalmazza a fenséges, pátoszos ellenpontozását. Az időmértékes verselésű mű pedig ritmusos, epigrammaszerű csattanókat tartalmazó formájával számos képaláírásszerű tömörséget idéző, önálló élcet is tartalmaz, melyek a karikatúrákhoz kapcsolt magyarázó szöveghez hasonlíthatók. így például a mű egyik központi kérdését sűrítő szóviccben: Mért volnánk nemesek? Nem azért-e, hogy, amire tetszik, Nem szóval felelünk. (Az elveszett alkotmány, IV/295-296.) Bár itt most csak néhány példával illusztráltam, az egész műre vonatkoztatható, hogy görbe tükörben mutatja meg az 1840-es évek magyar társadalmát, ehhez pedig - felfüggesztve a kultikus nyelvviszonyt, kifordítva a klasszikus ideálokat és műformát, elutasítva egy végérvényes világnézetet - tabuk felmutatását, a testi folyamatok eltúlzott bemutatását használja eszközként. A nagyidai cigányok A nagyidai cigányok jól ismert szélrajzai ma az egyedül ismert vizuális példái annak, hogy Aranyhoz közel állt a karikaturisztikus alkotási forma. E jelző voltaképpen a mű egészére kiterjeszthető, hiszen mindvégig kifordított élethelyzetek, torzított alakok, erős vizuális toposzokat mozgósító komikus jelenetek váltakoznak benne. A mű kéziratához, illetve nyomdai példányához rögtönzött szélrajzok mutatják, hogy a képiség milyen erősen kísérhette a szövegalkotás folyamatát. Erről tanúskodik egy korabeli hír is, mely szerint Arany János eleinte képekkel együtt szerette volna megjelentetni művét: „Arany János harmadik énekét írja már »Nagyidai cigányok« című népies költeményének, s tavaszra képekkel ki fogja adni.”35 373
